Így néz ki egy budapesti iskola

| 2009.02.20. 09:39

Néhány hete írtam már az iskolabezárásokról. Akkor iskolán belül is volt egy kis visszhangja a bejegyzésemnek (aminek nagyon örülök), több tanár is mondta, hogy olvasta, és tetszett neki. Többen hiányolták a képeket a 4. emeleti tantermek és folyosó állapotáról. Tegnap volt két lyukas órám, nálam volt a fényképező is, így már képeken is meg tudom mutatni azt, amiről múltkor írtam.

Leszögezem azért, hogy az iskola nem tanárok, és nem is az igazgató miatt néz ki így. Diákok tették tönkre, még évekkel ezelőtt. A Kolos, amikor csak az ő diákjai voltak az épületben, ezt az emeletet nem használta, nem is költött rá nagyon pénz. Idén is csak egy kis parkettára költöttek, amivel a mi osztályunk negyedét leparkettázták. Sajnos most mi szívunk azok miatt, akik az iskolának a felső szintjét néhány éve tönkretették. A Kelenföldiben azért nem volt egyik terem se emelet ennyire lepusztulva.

Tanáraink szerint egyébkent a Kelenföldiből nem is tehettek volna át minket ebbe az iskolába, mert valami törvény van rá, hogy iskola összevonás esetén legalább azt a színvonalat (iskola, oktatás) biztosítani kell a befogadó iskolának mint ami a másikban megvolt. A színvonal szemmel láthatólag nincs meg, és van egy olyan tantárgyunk is, amit az új iskolában nem tudunk tanulni, mert nincs meg hozzá az eszközük. A Kelenföldiben pl. volt alapozó számítástechnikánk (Tina Labor), ami az új iskolában nincs. Így pl. áramkört csak egy évig tanultunk tervezni a tantervben megadott 2 év helyett. Arra kíváncsi lennék, hogy a politikusok hogyan magyaráznák meg, hogy a Kelenföldi és a Kolos összevonása törvényekbe ütközik…

A bejegyzés trackback címe:

https://galm.blog.hu/api/trackback/id/tr50953710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Whiplash · http://www.motoroshang.hu 2009.02.20. 10:49:25

Újfent azt kell mondjam, hogy bár szégyenlem magam hogy így néz ki a 4 emelet, de sajnos tényleg nem jutott máshol hely nektek. Hidd el nem kicseszésből kerültetek ide. Itt is látszik hogy a létszámadatok, mi szerint kevés a diák hamisak, hiszen ha tényleg olyan kevés diák járna a kolosba akkor nem az egyébként is alig használt 4. emeleti termet kaptátok volna meg.
Egyébként Tinát nálunk is oktatnak, az informatika órán...csak nálunk az informatika kevésbé súlyozott mint nálatok.
Viszont ez az egész helyzet is jellemzi, mennyire nem értenek a politikusok a dolgokhoz, mert az hogy két iskola hasonló szakmát oktat, az nagyon nem jelenti azt hogy akkor összevonáskor minden passzolni fog, hiszen a hasonló, az nem ugyanaz a fogalom mint a megyegyező.
De hát lehet ezt magyarázni egy politikusnak? Le se szarják a tetteik következményeit, nekik már jó, a többi dögöljön meg.

Rocko- 2009.02.20. 11:56:41

szépe. amúgy ez a nagy magyar átlag...

Ákibard! 2009.02.20. 12:17:18

Áhh, Tina labor... :-) Szintén zenész? :-))))
Pedig nagyon utáltam, elég szar egy program... :-/

Amúgy elszomorító állapotok vannak, és magam is megéltem egy iskolaösszevonást, szerencsére hozzánk vontak egy másikat, hát most mondjam azt, hogy 14-en fejezték be az évfolyamból? (25-ből..)

bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2009.02.20. 13:31:54

Megdöbbentő...


A konnektorokat visszatenni, a lámpafoglalatot visszacsavarozni és a tageket lemosni viszont nem kerülne pénzbe...

A legolcsóbb festék is megtenné, osztályfőnöki/igazgatói dicséret fejében rá lehetne venni a diákokat is egy kis festésre. Ha ez nem megy, akkor fesse ki az, akinek rovója van.

Színvonal...: papíron, "kilóra" számolgattak az illetékesek. A hozzá nem értés. Pont közülük mondta valaki, hogy az integrált oktatás egy rakás ...

Kopi3.14 2009.02.20. 13:47:15

"Tanáraink szerint egyébkent a Kelenföldiből nem is tehettek volna át minket ebbe az iskolába, mert valami törvény van rá, hogy iskola összevonás esetén legalább azt a színvonalat (iskola, oktatás) biztosítani kell a befogadó iskolának mint ami a másikban megvolt."
Azért lehet itt utána kéne járni, s nehogy csak a tanárok modnjanak valamit. Sajnos sok az áttételes információ ilyen helyeken, és mire a lánc végére lejut addigra oskat torzulhat.

pityu84 · http://pityu84.extra.hu/ 2009.02.20. 16:26:02

Eredeti osztálytermünk a 108as volt. Aztán a negyedikben a 4. emeletről elballagtunk, akkor még nagyon jó állapotban volt minden...de ez jó régen volt, 2003ban érettségiztünk. (a technikusi osztálytermünk már lent volt)

Sajnos tényleg nem vigyáznak a tanulók semmire sem. Az első kép a büfé mellett készült?

A mi időnkben a számtech óra része volt a Tinázás... És ti már játszottatok már a "káken-bőrönddel" :D No, az maga a móka...

pityu84 · http://pityu84.extra.hu/ 2009.02.20. 16:29:47

@pityu84: bocs, nem első kép, hanem 705re végződő...

Csakisén 2009.02.20. 19:06:32

Csodálatos :S Hasonló a volt középsulim, de hálisten bezárták :)) És átkerült egy mégrosszabb helyre: Nyár utca(a Blahánál:S)

cooldogg 2009.02.22. 11:07:25

Hát az az iskola ahova én járok az egészen kulturált. 3 részből áll, A, B, és C épület. Legújabb a C rész melyet 3. emeletnek építettek rá(ott van az én termem is). Szép új fa bukó-nyíló ablakok vannak, amerikai stílusú magas belmagasság a folyosón, a teremben viszont az ablak felé lejt. akkor van a B rész, az a legrégebbi ott is magas a belmagasság mind a folyosón, mind a teremben. Most kapott új ajtókat az egész B épület, ami viszont hagy némi kívánni valót maga után. 2 hétig tartott mire rájöttek, hogy le kéne lakkozni addig nyers fa volt...(kaptak kis ablakot is hogy a diri benézhessen órákon :D) Végére maradt az A épület, ezt csinálták 2. épületnek. Na az viszont botrányos. valami eszméletlen, télen hideg, nyáron meleg. 2cm-es szigetelési hibák az ablaknál, kicsi fúrt lukak a falban, az ablak ugye 2 rétegű és tökéletesen bepárásodott, majd bepenészedett, magyarul nem látni ki rajta. Hát ilyen az én iskolám, megvagyok vele elégedve, de csak azért mert jó a termünk. Jövő tanévtől süket-hallássérült diákok fognak jönni, csak azt nem tudom hova... amúgy a tanítás színvonalával is megvagyok elégedve, szerintem jó. Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközép Iskola
süti beállítások módosítása
süti beállítások módosítása