A Föld órája

| 2009.03.28. 20:40

Néhány perce kezdődött a Föld órája nevű akció. A szervezők arra kérték az embereket, hogy 20:30 és 21:30 között kapcsolják le a villanyt. Én ennek a felhívásnak eleget is tettem. A szobában pislákoló egyetlen 15 Wattos energiatakarékos izzót, ami ilyenkor világítani szokott, lekapcsoltam.

De ahogy látom, nem csak én tettem eleget a felhívásnak. A lakótelepen több százan csatlakoztak az akcióhoz, mert alig néhány háztartásban látni világosságot. A szokásoshoz képest ez nagyon kevés, mert bár az összes lakásban sosem égy egyszerre a villany, ilyen kevés sem világít soha. Van olyan tömb, ahol egyedül 1 lakásban ég a villany, de másik lakásokban is csak 2-3 lakásban van világos.

Érdemes egyébként a hagyományos izzókat energiatakarékosra cserélni. Egy 60 Wattos izzónak megfelelő takarékos izzó csak 15 Wattot eszik, és az élettartalma a hatszorosa. Az Ikeában már 800 forinttért kapható 3 darab A-energiaosztályú égő. Ha a lakásban az összes hagyományos izzót lecseréljük, akkor a villamos-energia felét megtakaríthatjuk.

A fénye először szokatlan, nem tűnik olyan erősnek, mint a sima izzóé, de 1-2 perc alatt „beindul”. A 100 Wattos izzónak megfelelő égő darabja 1300 Ft.

Ja, és a NUM-lock billantyűt is kapcsolja ki mindenki. Tök feleslegesen világít, és zabálja az áramot;)

A bejegyzés trackback címe:

https://galm.blog.hu/api/trackback/id/tr641031967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Navajonki 2009.03.28. 23:48:51

óóó ha tudtam volna...
Amúgy meg nálam energiatakarékos izzó van, és mikor a hagyományo le lett cserélve csak néztem h "hú ez fényesebb mint a hagyományos":P

wannee/mayaa/du/ yaru (törölt) 2009.03.29. 08:29:28

Itt Japánban erről nem nagyon tudtak....

cooldogg 2009.03.29. 09:52:35

Én készültem rá és mégis elfelejtettem, de 20:35-kor észbe kaptam és lekapcsoltam. Azt az 5 percet a végén még ráraktam. Amúgy nálam mindig csak a kislámpa világít (nem ég) :) de az is halogán izzós, meg olyan a nagylámpa is már vagy 2 éve de hogyha 1 órát felvolt kapcsolva azóta akkor lehet sokat mondok.:) És a NUM LOCK nem felesleges :D

Rocko- 2009.03.29. 10:02:28

alapjában nem értek ezzel a dologgal egyet.
egy óra nem fog sokat segíteni a Föld megmentésében.
ellenben én Föld napjától függetlenül kikapcsolom az elektromos eszközöket, amiket nem használok, nem hagyom konnektorban a töltőt, szelektíven gyűjtöm a hulladékot, és így tovább. azt hiszem, ez a huzamosabb idejű gondolkodási mód, életvitel jobban hozzájárul a Föld megmentéséhez. mint ha egy órára lekapcsolok egy égőt.

a másik éle a dolognak, h magyarok vagyunk, előszeretettel spórolunk, nem hiszem hogy sokan égetnék a villanyt feleslegesen, pazarolva a pénzüket.

Adani 2009.03.29. 10:42:36

A Num Lockra csak akkor van szükség ha használod a numerikus keypadot. :)))

Viszont egy LED meg egy izzó az nem oszt nem szoroz, mellesleg az az egy óra világítás nélkül sem, a fogyasztáson nem látszott meg, nem sokkal esett vissza a fogyasztás egy átlagos szombat estétől, ahogy a MAVIR honlapján lehetett látni.

Tigerblogger (törölt) · http://callcenter.blog.hu 2009.03.29. 10:58:13

Albániában nem nagyon törődtek ezzel, legalábbis a Stadionban nem. Én viszont gyertyafény mellett néztem a meccset!!:) A szemben lévő kollégiumban 20:30 előtt 34 ablakban láttam világosságot, 20:30 után ugyanennyiben...

Carrow 2009.03.29. 19:30:10

Én lekapcsoltam, de a lakótelepen nem igazán láttam változást, kb. ugyanúgy égett a lakások majdnem felében legalább egy villany, ahogyan máskor is szokott. Talán 1-2 év múlva javul a helyzet. Azért az az egy óra sokat számít.

Jah és a numlock eddig eszembe se jutott :D

Rocko- 2009.03.29. 22:20:44

jah, használjatok görgős egeret, abban nem világít a led. ;p

Strigi (törölt) 2009.03.30. 18:13:26

Ezt a bejegyzést poénnak szántad? Az akció lényege nem kifejezetten a fény lekapcsolása, hanem az áramfogyasztás minimalizálása volt. A számítógéped a monitorral sokszor többet fogyaszt, mint az az izzó. Igazán megtehetted volna, hogy egy órára azt is lekapcsolod.

Egyébként a múltkori akció során egész települések, és nagyobb városok kerületei maradtak áram nélkül, mivel az óra végén mindenki egyszerre visszakapcsolt mindent, és a szegény hálózat nem bírta.

Amúgy meg az egész akció lényegét nem értem.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.30. 18:25:59

@Strigi: Hülyeséget beszélsz. Miért nem olvasol utána annak, amit állítasz?

A Föld órája egy figyelemfelkeltő akció, ami arra jó, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozásra. A szervezők azt kérik, mindenki kapcsolja le a villanyt egy órára, jelzésképp. Semmilyen műszaki cikk kikapcsolásáról nincs szó. Ha nekem nem hiszel, itt a szervezők írása:

"A FÖLD ÓRÁJA a világ legnagyobb klímavédelmi akciója. Március 28-án este közel egy milliárd ember kapcsolja le a villanyt világszerte, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás veszélyeire."

Második állításod sem igaz, mert sehol nem volt áramkimaradás. Volt ilyen hír, de az hoax volt.... Grafikonon mutatták be, hogy az adott órában nem hogy csökkent, nőtt az ország áramfogyasztása.

Nem hiszem, hogy a 10 colos Acer One kijelzője többet zabálna mint a te gépedé, vagy a műszaki áruházban egésznap feleslegesen menő monitorok és TV-k. Én itthon már mindenhol 11 és 8 Wattos energiatakarékos izzókat használok a 100 és 60 Watt helyett, tehát ennyit szerintem megérdemlek.

Tehát az akció célja kifejezetten a fény lekapcsolása, figyelemfelkeltés céljából.
süti beállítások módosítása
süti beállítások módosítása