Véleményem a vasutas sztrájkról

| 2008.12.14. 20:19

Gazdasági válság idején az emberek nem nagyon szoktak sztrájkolgatni, főleg nem béremelésért, és plusz pénzért. Ilyenkor az emberek meghúzzák magukat, és imádkoznak, hogy ne őket küldjék el a cégtől, hogy még holnap is legyen munkahelyük. Van néhány pofátlan ember ebben az országban, akinek ez sem elég. Béremelést, és plusz juttatásokat szeretnének:

Emlékeztek még az első vasutas sztrájkra? Az utasok, és a MÁV dolgozók nagy része is kiállt mellette. Miért? Mert látták értelmét. Nem a saját érdeküket helyezték előtérbe, hanem a vasutat akarták gatyába rázni. A rossz munkakörülménye, és a bezárandó mellékvonalak miatt sztrájkoltak. Normális ember egyetértett a sztrájkkal. A mellékvonalak bezárását elhalasztották, tehát a sztrájkot sikeresnek is mondhattuk. Ez volt a „baj”. Gaskó ugyanis rájött, mekkora fegyver van a kezében, és azt hitte, ezzel mindent el tud érni. Ekkor helyezte a saját érdekeit előtérbe, és ekkor kezdte el az utasok szopatását is.

Mi megy most? Kérem szépen nem más, mint hiszti. Gaskó fejébe vette, hogy a vasutasoknak jár 250 ezer forint, és 10%-os extra béremelés a MÁV Cargo privatizálása miatt. Ezért sztrájkolnak már majd’ 1 éve.  Amikor éppen eszébe jut, és nincs jobb dolga, bejelenti, hogy hamarosan ismét tovább „gördül” a sztrájk. Ha a vasút annyira jó helyzetben lenne, még lehet, hogy támogatnám is a követeléseket, de amíg a MÁV-nak minden fillérre szüksége van, addig Gaskónak és a követőinek, a pofájukon kívül, semmi más nem jár.

A MÁV természetesen nem enged (miért is engedne?) jobb helyekre is el lehet tenni azt a pénzt, hisztis óvodásokra pedig egyébként sem bízunk ilyen sok pénzt. (A követelés egyébként is teljesíthetetlen.) A sztrájk egyéként minden alkalommal egyre gyengébb, egyre kevesebb vasutas vesz benne részt. Kezd megjönni a vasutasok esze is, akik látják végre, hogy ők csak bábuk, akiket a szakszervezeti vezető úgy csicskáztat, ahogy akar.

Támogatom a MÁV-ot, és bízom benne, hogy nem teljesítik a zsarolók követeléseit, annak ellenére sem, hogy utasokat ejtenek túszul, és felbolygatják a vasúti közlekedést. Inkább járok hetekig busszal, de ennek a pofátlan bandának egy fillért se adjanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://galm.blog.hu/api/trackback/id/tr86822962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dontals 2008.12.14. 20:50:29

Úristen, egy harmadik blog? Hogy birod?

Amúgy egyetértek az írással

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2008.12.14. 21:18:16

En is a MAVnak drukkolok, hogy minnel jobban alazza meg Gaskot.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2008.12.15. 02:20:21

Ne haragudj, de én az elején sem értettem egyet a sztrájkkal. Mi a francnak mellékvonal, ha senki nem utazik. Ezt is privatizálni kéne, és rögtön meg lenne oldva a probléma. Ne feledd, a MÁV-ot jelenleg a mi adóforintjainkból fizetik.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.12.15. 09:18:55

Tzimisce 2008.12.15. 02:20:21 >>>

Nem azt mondom, hogy mindenki egyetértett vele, de azért jóval nagyobb volt a támogatottsága, mint az utóbbi 2-3 sztrájknak.

Rocko- 2008.12.15. 13:04:58

kapják csak meg a 250-et. végkielégítésnek.
süti beállítások módosítása
süti beállítások módosítása