Lassan 2 éves a BKV-figyelő

| 2009.02.16. 10:00

A hétvégén mikor a BKV-figyelő hét eleji bejegyzéseit szerkesztettem, eszembe jutott 2 évvel ezelőtt milyen volt a blog. Azon kívül, hogy minden bejegyzésem tele volt hibával (igen, ilyen még mindig van), mindent kitettem, amivel rontottam a blog hitelét. Fél, egy év kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy a „dohányzott a buszvezető” meg az „átment a piroson” jellegű panaszokra nincs nagy olvasói igény. Persze az édes anyját annak aki dohányzik egy zárt utastérben, de úgy hiszem ennél vannak nagyobb hibák is, amiről lehet beszélni. Ilyen hibákba egy kezdő blogger könnyen belefut, főleg ha ekkora „siker” landol egyből az ölében. A BKV-figyelő indításánál még csak 16 éves voltam, ennek is tudható be, hogy néhány hibát elkövettem :)

Azóta azért sok minden változott, a blog olvasottsága is csak emelkedett. Kialakult egy rendszer, ami alapján a blog most is működik. A statisztikákból látni, mire van szüksége az olvasónak, mi érdekli. Nagyobb figyelmet fordítok a hírekre is, budapesti témákra, utaspanaszok, dicséretek mellett BKV-sok észrevételei, javaslatai is helyet kapnak a blogon.

Lassan 19 éves leszek, a blogra eddig 1450 bejegyzést tettem ki, amiket eddig 6,5 milliószor nyitottak meg. Sok, de még mindig szeretem csinálni a blogot. Szerintem csak így lehet. Ha valaki nem adja bele szívét-lelkét a munkájába, nyűggel csinálja, az meglátszik az eredményein is. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://galm.blog.hu/api/trackback/id/tr20945986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

...::: :::... 2009.02.16. 20:12:08

jól beszélsz. szerintem amúgy a dohányzott a buszvezető-jellegűekkel sem volt akkora gond, mivel aki nem volt rá kíváncsi, azt kihagyta, de tényleg nagy fejlődés volt az elmúlt 2 év (ebből ~1.5-et kísértem figyelemmel, és kb összesen kétszer, ha kommenteltem). másrészt, a sokszlogenes fejléc mi volt két napja? már eltűnt..

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.02.16. 20:49:58

@Harfox: Ha a karszalagosra gondolsz, akkor azt csak egy cikk kedvéért tettem ki a hétvégén. Majd lesz az is. Elvileg több ilyen rajzolt fejlécem lesz, és akkor majd cserélgetem őket :)

ElPresidente 2009.02.16. 23:46:32

BKVF!

Ezúton is szeretnék gratulálni az eddigiekhez, és további sok sikert az elkövetkezendőkhöz! :o)

A kezdetektől BKVF olvasó vagyok, no nem vagyok egy nagy kommentelő, de azért a cikkeket mindig elolvasom (meg jó néhány kommentet is!) :o)

(galm blogot nemrég óta olvasom, de az itteni dolgok is tetszenek)

Jut eszembe, nem lesz szülinapi party? :o)

cyan 2009.02.17. 17:26:58

Gratulálok a 2 évhez! Büszke lehetsz Magadra! Erőt, kitartást a folytatáshoz!
:))

BenTLor · http://blog.bentlor.hu 2009.02.17. 18:47:27

Én is csak gratulálni tudok, nagyon jó érdekkel csinálod, amit csinálsz, és nem vagy részrehajló (szerintem). Ekkora blogból akár már pénzt is szerezhetsz:)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.02.17. 18:57:05

@ElPresidente: Nem tudom lesz-e valami, talán idén sikerül összehozni valami BKV-sat :) Takarítás, akármi... :)

@cyan cyca: Hát mikor elindult a blog én sem hittem volna, hogy 2 évig menni fog, nem is hittem, hogy beindul...

@BenTLor: akár már...? :) Nem kevés ideje futnak reklámok a Figyelőn ;)

Rocko- 2009.02.17. 22:52:45

nem figylesz, lassan iskolába kell járatnod, és akkor venned kell neki diákbérlet! ;p

cyan 2009.02.18. 11:19:28

@Rocko-: a BKV helyében megajándékoznám egész éves bérlettel :) persze az 'apukáját' is :)))))))

Autotróf prokarióta 2009.02.18. 18:18:49

Ó, a BKV nem fog ajándékozni :) A blog pont azért van, hogy nyilvánosságra hozza azt, amit a BKV inkább elsumákolna, ergó a blog a t. BKV terhére van, de ez van, 20 éve lehet már ilyet :D

LacusBP 2009.02.19. 15:06:58

A legjobb magyar blog. Ritka hozzászóló vagyok, inkább olavsom és röhögök a posztokon meg a kommenteken - mégha legtöbbjük nem is vicces - de úgyis tiszta vicc már az egész cég... Az már biztos, hogy idén nem kértem kafetériában a bérletet. Inkább lekajálom az árát. ( Tudom, akadjon a torkomon, mert az ilyenek miatt is szar a BKV :D Pedig nem... )

További jó munkát az oldalakhoz! :)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.02.24. 22:52:03

@LacusBP: Azért az túlzás, hogy a legjobb szerintem :) Van még hová fejlődni szerintem. Viszont amit ennyi idősen 2 év alatt el lehet érni, azt én megpróbáltam. Ennyi jött össze egyelőre :)

andrazs 2009.02.25. 22:50:40

@BKV figyelő: Én ilyen hitetlenkedő típus vagyok, szóval nem hiszem el, hogy a BKVF-nél van jobb :P (Amíg be nem bizonyítod)
És hatalmas gratuláció!