Fűvel és Jézussal rajtolt SZDSZ kampány

| 2009.02.24. 22:42

Fejemet fogtam, amikor hétvégén a 23-as busz megállójában megláttam a SzaDeSz plakátját. „Van-e 200 ezer + 1 Demokrata szavazó?” teszik fel a kérdést, akik szerint Isten nem bal- és jobboldali, akik szerint a füvezés nem a rendőrségre, hanem az orvosra tartozik, akik…

Így néz ki egy budapesti iskola

| 2009.02.20. 09:39

Néhány hete írtam már az iskolabezárásokról. Akkor iskolán belül is volt egy kis visszhangja a bejegyzésemnek (aminek nagyon örülök), több tanár is mondta, hogy olvasta, és tetszett neki. Többen hiányolták a képeket a 4. emeleti tantermek és folyosó állapotáról. Tegnap volt…

A tanárnak már semmi tekintélye nincs

| 2009.02.18. 19:44

Kedden belátogattam abba az általános iskolába, ahonnan négy éve elballagtam. Középiskola első, második osztályában még sűrűn jártam be, azóta nem voltam. Két év alatt sokat változott az iskola, meséltek a tanárok, nem is keveset. Kezdjük azzal, hogy tavaly bezárt az…

Lassan 2 éves a BKV-figyelő

| 2009.02.16. 10:00

A hétvégén mikor a BKV-figyelő hét eleji bejegyzéseit szerkesztettem, eszembe jutott 2 évvel ezelőtt milyen volt a blog. Azon kívül, hogy minden bejegyzésem tele volt hibával (igen, ilyen még mindig van), mindent kitettem, amivel rontottam a blog hitelét. Fél, egy év kellett ahhoz,…

Cigánybűnözés Magyarországon

| 2009.02.10. 18:36

Van ma a Magyarországon egy réteg, melynek tagjai se dolgozni, se iskolába járni nem szeretnek. Gyerekeket potyogtatnak, és az utánuk kapott segélyből szeretnének megélni. Sajnos a kapott segély nem elég mindenre, ezért a népcsoport egy része rablásból, bűnözésből,…

Csíkos fűegér

| 2009.02.10. 00:07

Egy hete, hétfőn az Árkádban vettem magamnak egy „Csíkos fűegér”-nek hívott jószágot. Szokásomhoz híven az állatboltban nézelődtem, amikor megálltam egy kis terrárium mellett, amiben 5-6 ilyen kis jószág volt. Annyira megtetszett, hogy egyből meg is vettem. Az eladó…

Nem adják ki előbb a Windows 7-et

| 2009.02.05. 23:32

Tegnap az Indexen megjelent egy hír, miszerint egy külföldi blogger a Windows 7 azonnali kiadását követeli a Microsofottól. A blogger szerint az új Windows kész, felesleges tovább tesztelgetni és húzni a vásárlók idegeit. Annyira elkötelezett, hogy aláírásokat is gyűjt,…