Megpróbált lebeszélni az oltásról a háziorvos

| 2009.11.04. 17:30

Az "Oltassak vagy ne oltassak?" kérdést gondolom ti is feltettétek magatoknak párszor az elmúlt hetekben. Én végül arra jutottam, beadatom magamnak az újinfluenza elleni védőoltást, biztos ami biztos alapon. El is mentem ma a háziorvosomhoz, akinek mondtam mit akarok, majd szolidan lehülyézett és 20 perces fejmosást tartott, a kint várakozók nagy örömére.

Szerinte egészséges vagyok, Magyarországon pedig csak olyanok haltak meg eddig (és ez fontos szó) akiknek más betegségük is volt, tehát szerinte szedjem tovább a vitaminokat, egyek továbbra is sok gyümölcsöt és mindig mossak kezet, valamint azt is hozzátette, hogy a védőoltás csak üzlet valakinek. De ő nem akar lebeszélni róla, kiállítja nekem a vényt, megvehetem az oltást, de tudnom kell, hogy ő nem vállal felelősséget a beadásét, alá kell írnom egy papírt, hogy minden kockázatot vállalok, és ha valami bajom lesz azért csak én felelek, senki más.

„És ha nem oltatom be magam azért, mert lebeszélt róla, és elkapom az újinfluenzát, melybe akár bele is halhatok, azért vállalja a felelősséget?” –Tettem fel a kérdést, amire természetesen nemleges választ kaptam. Tehát ha oltatok, ha nem, enyém a felelősség.

Amit akart azt elérte, még bizonytalanabb lettem. Egyik orvos azt mondja, hogy kell az oltás, a másik lebeszél róla. Az emberek pedig teljesen bizonytalanok. Végül odaadta a vényt, és megbeszéltük, hogy alszom rá még egyet...

Ti oltattok vagy sem?

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://galm.blog.hu/api/trackback/id/tr671500492

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Oltás 2009.11.04. 19:17:10

Ma délelőtt az üzemorvossal beoltattam magamat a H1N1 vakcinával. Eredetileg a szezonális vakcinát is szerettem volna kiváltani, de az éppen nem volt az irodánk melletti patikában, sőt, a piac mellettiben sem, így azt majd legközelebb szerzem be. Már h...

Trackback: Oltás miért van? 2009.11.04. 18:59:33

Vírusok mindig is voltak. A vírus támogatja az evolúciót, támogatja az alkalmazkodást, fejben és testben is kondícionál. Amíg nem tudta az ember, hogy mi az a vírus, addig nagyjából az erősebb élt túl, aki kibírta a betegséget. Ma már tudjuk, hogy léte...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

chick 2009.11.06. 14:59:19

@oázis: ez semmi. én nem kaptam meg, és még én is élek.

csakazértse 2009.11.06. 17:07:10

Ha a legfőbb szövődmény a tüdőgyulladás, akkor miért nem a tüdőgyulladás elleni oltást ajánlják, ami 5 évig ad védettséget és évek óta forgalomban van?
Hagyományos inf.oltás+tüdőgyull.elleni.

666E 2009.11.06. 18:17:32

érdekes. saját felelősségre adható be az oltás.. de ha tényleg semmit nem tudunk róla, a későbbi, sőt még a korai mellékhatásokról sem, akkor ez a felelősség-dolog nem teljesen fair..
nem véletlenül bizalmatlan az író meg a fél emberiség..

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.06. 18:23:36

A járvány még nincs itt, de ha jön és a lakosság jelentős része nincs beoltva, akkor sok haláleset lesz...

azt kellene megérteni, hogy akik beoltatják magukat azok nem csak magukat védik, de a többieket is...

glad az egyetlen 2009.11.06. 20:59:05

@666E:

Érdekes én ma adattam be és nem utalt rá semmi aláirandó papír hogy sajátfelelőségre ment volna.

glad az egyetlen 2009.11.06. 21:06:41

@s_timcsi:
természetessen lehet tudni mit tartalmaz:
"...
- A készítmény hatóanyaga
A Fluval P szuszpenziós injekció embrionált tyúktojáson elszaporított influenza A(H1N1) vírustörzs tisztított és koncentrált, formaldehiddel inaktivált, alumíniumfoszfát gélhez adszorbeált szuszpenziója.

Pandémiás törzsből előállított, inaktivált, teljes viriont tartalmazó influenza vakcina, az alábbi antigén* összetétellel:
A/California/7/2009 (H1N1)-szerű NYMC X-179/A reassz.)*** 6 mikrogramm HA**
0,5 ml-es adagonként

* tojáson szaporított
** hemagglutinin
*** adjuváns: alumínium-foszfát gél 0,33 milligramm Al3+

- Egyéb összetevők
Alumínium-klorid-hexahidrát, trinátrium-foszfát-dodekahidrát, kálium-klorid,
tiomerzál (50 mikrogramm), dinátriumhidrogén-foszfát-dihidrát, kálium-dihidrogén-foszfát, nátrium-klorid, injekcióhoz való víz.
..."

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.06. 21:07:09

@glad az egyetlen:

Nekem sem kellett aláírni semmit, valószínűleg csak azért mondta az orvos, hátha megijedek, és nem oltatom be magam.

Közben kihozták az intenzív osztályról azt a tizenéves lányt, akinek súlyos tüdőgyulladása volt. (Újinfluenza szövődménye). Ő az első egészséges ember nálunk, aki intenzívre került a H1N1 miatt.

glad az egyetlen 2009.11.06. 21:10:32

@csakazértse:
"...Ha a legfőbb szövődmény a tüdőgyulladás, akkor miért nem a tüdőgyulladás elleni oltást ajánlják..."

Mert ez más fajta eset ez nem mezei TBC.
Valójában a h1n1 influenza esetén a túlzott immunreakció miatt vizenyősé vállik a tüdő ami önmagában komoly probléma, aztán a hab a tortán hogy ebben a folyadékban még tenyésznek is a bacik amikor már legyengült a szervezet az influenza és a tüdő miatt.

McH 2009.11.06. 23:45:50

Én nem oltatom be magam.

Még az egész hiszti elején volt egy cikk az Élet és Tudományban, amiben szépen leírták, hogy a H1N1 tulajdonképpen micsoda. Tulajdonképpen a "spanyolnátha" törzse... Ami már legalább egyszer visszatért azóta (azt hiszem az '50-es években volt egy nagy járvány és akkor is ez a törzs szórakozott).

És ha most valaki azt mondja, hogy a "spanyolnátha" mennyire veszélyes meg halálos volt, arra csak annyit tudok mondani, hogy nézzen utána, mikor fertőzött... Igen, az I. vh. után. Miért van ennek jelentősége? Azért mert a legyengült szervezetű katonák vitték haza a fertőzést, a legyengült szervezetű családnak.

Lenkei meg egy marha... Minden kutatási eredmény, amire hivatkozik kb. 10-20 fős csoportokra hivatkozik, ami ilyen szempontból nem releváns. A gyógyszergyárak több 100-as, néha 1000-es létszámmal tesztelnek, és még ezek se 100%-osan megbízható eredmények.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.07. 05:28:49

@McH:

Ha csak egy embert megment az oltás már megérte...

a lényeg az, hogy nem tudjuk a következményeket, viszont ehhez képest nem akkora etwas beoltatni magad, abból nagy baj nem lehet, de a nem-beoltásból viszont igen...

Adani 2009.11.07. 09:40:41

@oázis:

Dehogynem lehet, ha egy lóhalálában összerakott nem kellőképpen tesztelt anyaggal oltatod be magad. Ki tudja milyen mellékhatásai vannak, ami csak hónapok múlva jön elő. 40 emberen tesztelték, az pedig nem sok.

Igaz én már rég eldöntöttem ,h nem, de aki akarja oltassa csak be magát, nem árt ha előtte tájékozódik és nem azonnal rohan oltatni mert a tv is megmondta, h úristen mekkora súlyos betegség és mekkora járvány. És igen a gyerekként kötelező oltások óta sosem oltattam magam semmivel és nem is voltam beteg azóta, ha mégis akkor se tartott sokáig, minden télen menetrend szerint egy megfázás max. de azt pár nap alatt kihordtam nem is mindig estem ágynak tőle, csak termeltem a taknyot kilószám, de C vitamin Neocitran és mézes teával mindig sikerült elűzni.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.07. 11:41:18

@Adani:

Mint már fentebb írtam én tiz-tizenöt éve minden évben oltatom magam ősszel - nem tudom pontosan melyik évben kezdtem oltatni magam.

Azért kezdtem oltatni magam, mert minden évben iszonyatos influenzáim voltak, amelyek levonultak a tüdőmre, és azok borzalmasak voltak, mivel amúgy is asztmás vagyok, tehát ezek kombinációja tényleg halálos volt, néha csodának éreztem, hogy túléltem egy-egy influenzát. Nekem nem a hátfájásssal meg fejfájással meg törökfájással meg takonnyal volt a gondom, mert az semmi, hanem azzal amikor ez az egész levonul a tüdődre, és alig kapsz levegőt és szétköhögöd magad! Na az gond. És megjegyzem rendesen okoz maradandó károsodást is a tüdőben.

Ennek vetettem véget azzal, hogy minden évben beoltatom magam influenza ellen, minél korábban! Azóta ha vannak is influenzás megbetegedéseim, nagyon enyhe lefolyásuak. Kis izomfájás, kis fejfájás kis ez vagy az, és egykét napig tart, de van hogy még ez sincs. Szóval nekem mindenképpen megérte.

Az új infuenza elleni oltást hasonlóan gyártják a régebbihez. Azon is gondolkoztak, hogy esetleg szimplán együtt fogják a szezonálissal gyártani, hisz a szezonális esetében is sokviuros ellenanyagot termelnek, tehát az oltóanyagban egyszerre több vírus ellen is van anyag.

Attól függetlenül, hogy én azonnal tudtam, hogy a szezonálissal és az újjal is be fogom oltatni magam, természetesen utána olvastam, és mint tüdőben érintett személynek sokszorosan fontos volt, hogy elsők közt megkapjam, és csak azon izgultam, hogy ne legyek náthás ne fájjon a torkom amikor megyek az oltásért, mert akkor nem adják be. Nem adhatják be...

Szóval külön ezért is rohantam korán a háziorvosomhoz, mert féltem, ha később akár csak taknyos leszek nem fogom megkapni az oltást!

Nem csak a magyar agyonpolitizált médiából tájékozódom természetesen, hanem a külföldi sajtóból, médiából, szóval szó sincs arról vakon rohantam bele az injekcióba.

Pontosan végigkisértem a gyártási folyamatot, tavasszal kezdték tesztelni az anyagot, és nyáron kezdték gyártani, pontosan úgy ahogy a szezonális flu vakcinát.

Remélem, hogy nem lesz sok halottja ennek a mostani teljesen felesleges kavarásnak! Legalább az egészségügyi kérdésekbe nem szabadna politikát vinni.

Én is annak örülnék, ha Magyarország megúszná különösebb következmények nélkül ezt a szezont! Még akkor is, ha a mindenféle beleugatás miatt sokan nem oltatják be magukat a rendelkezésre álló vakcinával.

tanita · http://ingyenholmik.blog.hu 2009.11.07. 19:21:08

nem oltatok
madárinfluenzánál is keltették a hisztériát
abból nem lett semmi
a h1n1 okozott már halálos áldozatokat is magyarországon, de ha megnéznénk akármilyen más betegséget, abba is legalább ennyien belehalnak
amilyen peches vagyok, nekem tuti, hogy az oltástól lenne bajom
én nem bízom benne

Ököl 2009.11.08. 09:11:19

Na figyeljetek:az oltóorvos nemhogy lebeszélhet, de meg is tagadhatja az oltást! Ne játszadozzunk a szakember felelősségével, és döntési szabadságával. Ez a törvény pont:
18/1998. (VI. 3.) NM rendelet
a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről

Az egészségügyi szolgáltatók védőoltásokkal kapcsolatos feladatai

(2) Az oltóorvos
a) nyilvántartást vezet az általa oltandókról,
b) az általa oltandó személyek számára az életkorhoz kötött oltáshoz szükséges oltóanyag (a hozzá bejelentkezettek neve és TAJ-száma szerinti) igénylését - a védőnővel együttműködve - a rendelő helye szerint illetékes kistérségi intézetnek megküldi,

c) egyedileg elbírálja az oltás végrehajthatóságát,

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.08. 10:16:05

@Ököl:

Drága Ököl!

Valóban nem adhatja be olyan személyeknek, akik például allergiások a tojásfehérjére, vagy épp náthások, fáj a torkuk vagy bármilyen megfázásos, influenzás betegség jegyeit mutatják..

ezek tartoznak bele az általad idézett c pontba:

"egyedileg elbírálja az oltás végrehajthatóságát,"

ha viszont ezek a körülmények nem állnak fenn, akkor simán beadhatja neked az oltást, a felelősséget ugyanis nem ő személy szerint vállalja az oltás beadásakor! Hanem az oltóanyag előállítója, illetve előállíttatója!

más dolog a végrehajthatóság (a páciens egészségi állapota tartozik ide) és más dolog az oltás minden alap nélküli megtagadása.

Jó napot!

ps: nekem a nővér adta be speciel, az orvos engedélyével, azok az oltásbeadók a jók, akik lassabban adják be nem pedig hirtelen benyomják az egész anyagot, mert akkor egy napig valóban fájhat a beadás helye. De nem vészes. Ilyenkor egyszerű hideg borogatás segít.

Ököl 2009.11.08. 12:33:20

@oázis: simán beadhatja, de úgy is dönthet, hogy nem vállalja, nem adja be. Ezt nincs jogunk felülbírálni, de jogunk van elmenni egy másik orvoshoz, aki dönthet másként.
Orvosként zavar, hogy a kollégát pancsernek, butának, felelőtlennek kiáltották ki laikusok. Nem ismerjük a döntés összes körülményét, s nem látunk a jövőbe sem. A döntés az orvosé. Pont.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.08. 15:59:21

@Ököl:

"egyedileg elbírálja az oltás végrehajthatóságát,"

Ez a mondat, vagyis a beadhatóság szerintem a páciensre vonatkozik és nem az orvosra.

Tehát az idézett mondat még nem ad alapot az elutasításra, bár lehet más alap (indok) valahol leírva, de azt meg kellene keresni.

Azt hiszem ez nem ugyanaz a dolog, mint megtagadni mondjuk az abortusz végrehajtását lelkiismereti okok miatt, mert itt betegségmegelőzésről van szó, mind egyéni mind csoportos vonatkozásban.

fájni fog 2009.11.08. 17:04:20

@Ököl:
az Origo ezt másképp tudja:

"Falus Ferenc elmondta: a tisztiorvosi szolgálathoz eddig csak néhány értékelhető bejelentés érkezett arról, hogy háziorvos megtagadta az oltást, vagy nem javasolta a hozzá fordulónak. Ha ez bebizonyosodik, az érintett orvost felelősségre vonják - tette hozzá."

www.origo.hu/itthon/20091107-h1n1-valsagos-allapotban-van-egy-kismama.html

"Válságos állapotban kórházba szállítottak egy várandós nőt - erősítette meg a tiszti főorvos az RTL Klub értesüléseit. Ő az első kismama Magyarországon, akinél súlyos szövődményeket okozott a vírus."

Az újinfluenza szövődményei miatt került intenzív osztályra egy kismama - mondta az országos tiszti főorvos szombaton. Falus Ferenc, az RTL Klub Híradójának mondottakat megerősítve megismételte, milyen fontos az oltás. Falus szerint nem kell megvárni, amíg magyarországi adatok vannak arra vonatkozóan, hogy az influenzajárvány veszélyes.

A kismamáról csak annyit lehet tudni, hogy állapota kritikus és intenzív osztályon ápolják - olvasható az RTL Klub honlapján. Falus szerint a ma nyilvánosságra került kismama esete az első Magyarországon, amikor egy várandós, egyébként egészséges nőt új típusú influenzával kezelnek intenzív osztályon. Magyarországon eddig öt bejelentett halálesetről tud, amely összefüggésbe hozható az új influenzával - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy eddig hányan fertőződtek meg az új típusú influenzával, a tiszti főorvos azt mondta: a világon sehol nem tudnak erre pontosan válaszolni, becslése szerint Magyarországon eddig nem érte el a húszezret a fertőzöttek száma.

Falus Ferenc ugyanakkor hivatkozott az ukrán példára, ahol tíz nap alatt csaknem 900 ezren fertőződtek meg influenzával, számuk az utóbbi napokban már 24 óránként megduplázódott. Ukrajnában körülbelül 40 ezren kerültek kórházba, és 135-en haltak meg, ezért is nagyon fontos, hogy mindenki oltassa be magát - hangsúlyozta. Egy londoni laboratúrium épp szombaton erősítette meg, hogy biztosan a H1N1-vírus fertőz Ukrajnában.

bodzabokor 2009.11.08. 17:36:48

Na ettől fordul ki a gyomrom!Amikor a TV2-őn ugyanazt a háziorvosnőt kérdezik meg(Napló-vakcinavita),aki az ATV-n a Hőmérő(természetgyógyászok vs.hagyományos gyógyászat)c.műsorban a homeopátiás szerek mellett foglalt állást.A csúcs a berlini faldarabkát tartalmazó "szer".Mekkora lóvé lehet ebben a homeopátiás cuccban!Nem csoda,ha harcolnak az oltás ellen,hiszen így több beteg több haszon...persze ha még egy adott antibiotikumot is ír fel amiből részesedése van... dekorációból pedig valami homeopátiás kutyulmányt is odabiggyeszt az már kész á la carte!

szkeptikus.blog.hu/2009/06/22/tevevita_a_termeszetgyogyaszatrol#comments

webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=405324

bodzaital 2009.11.08. 18:38:31

Én (még) általános isk. vagyok, szóval akkor miért ne. Ingyér van.

Ököl 2009.11.08. 19:10:51

@fájni fog: az origo is tudhatná a törvényt, de így elferdítve sokkal hírértékűbb. Valószínű az ÁNTSZ is tudja, hogy az oltóorvosnak döntési jogköre van az 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet alapján /Horn kormány/
Azt s tudják, hogy 2007-ben kikerült a finanszírozott ellátások közül a nem kötelező influenza oltás /Dr. Horváth Ágnes műve/
de a médiának kiállva mégis mást mondanak. Ez van, jogállam.
Az orvos dönt az olthatóságról, pláne nem kötelező oltásnál, amit nem finanszíroznak, amire elvileg szerződést kéne ezért kötni, számlát adni róla... Akkora jogi katyvasz van ezen oltás körül, hogy az hihetetlen.

Én nem tudom másként értelmezni. Az ORVOS DÖNT az elvégezhetőségről.
Semmiféle lelkiismereti okról nem beszéltem. /Jenner óta tudjuk, hogy a vakcináció bizonyítottan jó, ezért vannak kötelező védőoltások/ Itt szigorúan szakmai mérlegelésről van szó. Aki mást állít, bizonyítania kell. Az orvos nyílván dokumentálta, mit miért döntött.

Ököl 2009.11.08. 19:19:31

@oázis: "itt betegségmegelőzésről van szó, mind egyéni mind csoportos vonatkozásban."
Ha így van, jöttek volna bizonyítékokkal (Evidence based medicine), csinálhattak volna egy szigorú szakmai protokollt,(ami megvéd a peres ügyekben), sőt akár KÖTELEZŐVÉ is tehették volna.

Ezt egyiket sem tették, ez bennem kételkedést hozott elő a veszély nagyságát illetően.

Nem vagyok hülye, egy spanyolnátha szerű járvány óriási veszély lenne, de egy ilyen jogi helyzetben, egyedileg kell mérllegelni, mindent lepapírozni, mert különben az orvos kerülhet nehéz helyzetekbe.
Persze szemét orvosok, de te mit tennél? A te szakmádban is vannak feleősséggel kapcsolatos dolgok nem?

Ki akar 6 évig pereskedni egy szuri miatt? Ki lenne a háziorvos helyében? Népszabadság 2001.10.10
nol.hu/archivum/archiv-32915

bukócső 2009.11.09. 13:05:53

ismerősöm megkapta a h1n1-et. egy hét alatt megvolt vele, semmi extra, pont, mint az eddigi influenzáinál. némi láz, izzadás, pár nap otthon, aztán kakukk.
amúgy általában elég jó testi és lelki állapotnak örvend. oltasson aki akar és/vagy nincs jobb dolga.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.09. 13:26:54

@bukócső:

A legtöbb embernél gyenge lefolyású a vírus.

"Ha járvány lesz, becslések szerint minden negyedik-ötödik ember lehet influenzás. Aki beteg lesz, azok közül minden századik szorulhat kórházi kezelésre tüdőgyulladás miatt. Minden kétszázötvenedik beteg kerülhet intenzív osztályra, gépi lélegeztetésre, és minden ezredik beteg meghalhat."

index.hu/belfold/2009/11/09/te_beoltatod_magad/

Adani 2009.11.09. 13:35:27

Szerintem ennyire súlyos nem lesz, sőt 10 emberből 7-8 minden különösebb gond nélkül lábon kihordja majd. Elvileg 200 ezer emberből 1 hal bele. Ha beoltatja magát akkor kisebb eséllyel kapja el a betegséget, de az oltás sem 100%-os védettséget jelent. Annak pedig ,h épp te legyél az az 1 200 ezerből, aki belehalna oltás nélkül az esélye minimális. Ha attól nem rettegek minden nap ,h az utcán elüt egy kamion vagy attól ,h kinyír egy belémcsapó villám ( amire 1:5000 esély van) ezekre pedig ugye nincs védőoltás meg kivédeni se lehet, akkor miért rettegjek holmi h1n1-től? De ha ötösöm lesz a lottón azért elgondolkodok, bár annak is jóval több esélye van.

bukócső 2009.11.09. 13:39:19

@BKV figyelő: nos, értem. hasonló statisztikák egy "normális" influenza-járványnál? bár szerintem a dolog lényege továbbra sem az, hogy az ember mindenféle ellnőrizhetetlen módon ellnőrzött vegyi szart adasson be magának, hanem, hogy tartsa magát egyben (ahogy ez már korábban kommentelődött, te is leírtad), egyen gyümölcsöt (!!!), mozogjon. mindezek, ha jól értem, elégséges védelmet bírnak biztosítani. ha ezek után valaki mégis elpatkol, hát darwin-t neki...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.09. 13:56:20

@bukócső:

Benne van a cikkben:) Egyébként azért fontos az oltás, és azért erőltetik, mert ez egy új vírus, és nem tudsz ellene úgy védekezni, mint a szezonális influenza ellen.

bukócső 2009.11.09. 14:04:39

@BKV figyelő: na piff. megin nem voltam elég alapos. ámde azt mondom (hozzád hasonló nem szakértőként, ámde a témáról vszeg az átlagnál többet olvasóként), hogy az emberi szervezet védekezőképességét szinte már divat mélyen alábecsülni, az meg, hogy miért is erőltetik, számomra legalábbis zavaros.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.09. 14:24:48

@BKV figyelő:

Ha minden 5. lakos megkapja és minden 1000. ebből meghal, akkor az Magyarországon 2000 halott embert jelent, aki megvédhette volna magát az oltással.

A túlélőknek ez csak egy szám. Kivéve, ha az illető rokona, ismerőse, barátja vagy. Ha meg ugye maga az elhalálozott vagy, akkor hogyismondjam: szó szerint mindened odavész.

Mivel előre nem tudhatjuk, pontosan kiket fog érinteni halálosan a történet, ezért szerintem akinek nem túl megerőltető elmenni az oltásért, viszont fontos az élete, az oltasson.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.09. 18:28:09

@Adani: "Szerintem ennyire súlyos nem lesz, sőt .."

:D ötször súlyosabbat mondasz :D

@bukócső: a védekezőképesség akkor kezdi megtanulni a vírust, amikor megfertőződik. Amíg tanul, védtelen. A legjobb immunrendszer is megfertőződhet, csak hamar lenyomja a betegséget, viszont közben is fertőz. Az oltás erősíti az immunrendszert, mert lehetőséget ad neki úgy megtanulni a vírust, hogy közben nem gyengül le és nem is fertőz. A h1n1 nem halálosabb a többi influenzánál, viszont nem találkozol vele minden évben, és ezért könnyebben megfertőződsz és könnyebben fertőzöl tovább. Ettől lesz a járvány nagyobb mint a szezonális. Nagyobb számú fertőzöttből pedig arányosan több áldozat várható. Ezért lenne fontos oltani.

hapcika 2009.11.10. 17:44:20

Miért kell aláírni nyilatkozatot, ha valaki beoltathatja magát. Nem tartozik a rizikófaktorba és lebeszélnek, ezzel a háziorvos túllépte hatáskörét, ami arra szól csak, hogy tájékoztassa a mellékhatásokról az oltáselőtt állót. Nem beszélhet másról, mint ami a dobozon rajta van. Pénzt szeretnének szedni az oltásért, de nem szedhet, mert kötelessége beadni. Itt az indok: Nem kérhet pénzt, inkább nem adja be.

Ugyandehogy (törölt) 2009.11.10. 17:48:44

@hapcika: nem kötelező védőoltás-->kérhet pénzt a beadásért; nem kötelező beadnia; ha nem mondhatna mást, mint ami a dobozon van, ahhoz nem kellet volna jópár évet seggelnie az orvosin.

Adani 2009.11.10. 19:27:43

@hapcika:

Miért ne mondhatná el a háziorvos, h kételyei vannak?

Abból is látszik ,h törődik a betegeivel nem csak nyűgként kezeli őket. Nyugodtan mondhatja, h nézze, azért ne oltassa be magát mert a médiában ezzel riogatnak. Informálódjon előtte, jó ha tudja, h egyesek véleménye az ,h felfújt lufi és az oltóanyaggal is egyesek szerint vannak kételyek. Ha pedig erre mondod, h én ezt tudom olvastam róla pro és kontra és mégis úgy döntöttem ,h kérem akkor pedig be fogja adni, mert hát ez a dolga. De azt miért ne mondhatja, h csak azért mert a TV megmondta még ne, gondolja végig, nem kell minden feltétlen elhinni ,amit a TV-ben hall, nézzen utána informálódjon.

Egyébként ma a melóhelyen nyilatkoznom kellett, h kérek-e vagy sem. Nemet mondtam és ahogy az aláírásokat láttam a nemek vezettek vastagon egy igen volt akkor.

zgabi 2009.11.10. 20:08:01

Mondok én 1 okosat, jól figyeljetek!
4 gyermekem van, és nagyon sokáig hezitáltunk a nejemmel, hogy oltassunk H1N1 ellen, vagy ne oltassunk.
Elkezdtem gondolkozni, ha most Ukrajnában élnénk, vajon elkövetnék-e mindent azért, hogy H1N1 elleni vakcinát szerezzek. Arra jutottam, hogy elkövetnék, s beszerezném a családom számára a vakcinákat, akár illegálisan is. Aztán hazavinném, betenném a hűtőbe, nyugodtan hátradőlnék és nézegetném a vakcináimat. Ugye nem így lenne? De nem ám, azonnal oltatnám a családot és magamat is. akkor itthon miért nem teszem ugyanezt? Megtettük, semmi bajunk.
Oltassátok be magatokat emberek, ne kockáztassatok!

budaf(u)ck 2009.11.10. 21:08:06

Életbe nem oltatnám be magam.Főleg hogy az egész egy üzleti fogás tele hazugsággal és egy sima influenzával ami minden évben van és amire jo a tea meg a c vitamin.
Ez csak annak jo aki legyártotta a 6millió vakcinát.
És még egy bizonyitott eset nincs ami bebizonyitaná hogy ez olyan halálos betegség.
Ha szar az inmunrendszered akkor vakcina se véd meg.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.10. 22:06:09

@budaf(u)ck:

Azért azt hittem, hogy ennél több eszed van. Sajnálom, hogy tévedtem, és azt is, hogy bedőltél ennek a HírTV-s propagandának. Ugyan ezen indokok miatt nem oltatja be magát a jobbosok 80 százaléka...

"Ha szar az inmunrendszered akkor vakcina se véd meg." (Immunrendszer helyesen)

Védőoltás pont azért van, hogy felkészítse az immunrendszered, hogy amikor találkozik a vírussal, tudjon védekezni. Ha az immunrendszered új vírussal találkozik nem tud védekezni, lehet az bármilyen erős, és szedhetsz rá akármennyi C-vitamint.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.10. 22:26:11

UPDATE:

nol.hu/mozaik/ujinfluenza__egy_nap_alatt_11_halott_ukrajnaban

Ukrajnában a járvány kezdete óta 155-en haltak meg influenzában

A tárca internetes honlapján közzétett legfrissebb adatok szerint Ukrajnában a járvány kezdetétől 969,25 ezer megbetegedést regisztráltak, ebből 32,4 ezret az elmúlt nap során. Ugyanezen időszakban közel 50 ezer személyt kezeltek kórházban, az utóbbi huszonnégy órában mintegy négyezren szorultak kórházi ápolásra. Az egészségügyi intézmények intenzív osztályain jelenleg 446 beteget kezelnek.

A legtöbb halálos áldozatot a járvány Lemberg (Lviv) megyében követelte, ahol 63-an vesztették életüket, míg Ivano-Frankivszk megyében 24-en, Ternopil megyében 17-en és Csernyivci megyében is 17-en haltak meg influenzában és felső légúti megbetegedésben.

A minisztériumi jelentés szerint az influenzás és felső légúti megbetegedések száma Ukrajna 13 megyéjében és Kijevben haladja meg a járványküszöböt, további 11 megyében és a Krímben a betegségszám a járványszinthez közelít.

(egy londoni portál megerősítette, hogy Ukrajnában a tömeges megbetegedést a h1n1 vírus okozta, másik, alternatív nevén újinfluenza)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.10. 22:27:47

@Adani: akkor két lehetőség van, vagy rajtad kívül még sok tudatlan dolgozik ott, vagy már elintézték a háziorvosukkal.

Ejj de kényelmes lett volna melóhelyen oltatni, bezzeg én caplathatok az adminisztráció után egy csomót.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.10. 22:31:20

@oázis: mi más, persze hogy a h1n1, pontosan ezt lehetett tudni előre: könnyebben fertőz, és kábé ugyanolyan a halálozási rátája, mint a simának, csak ugye sokkal többen kapták el.

Minden büszke "átment rajtam a h1n1, semmi bajom, még egy tucat embert megfertőztem, túl van ez lihegve, simán kihevered" ember gondolja végig, mit mond.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.10. 22:36:12

@flugi_:

Adnék még egy hetet a magyaroknak. Oltassák be magukat. Az 1 hét után megmaradt oltásokat pedig átadnám (eladnám) a környező országoknak.

Máshol baszdmeg sírnak, hogy nincs oltás, nálunk van, és harcolnak ellene az emberek.

budaf(u)ck 2009.11.11. 01:15:06

@BKV figyelő:
Nem tévedtél és hidd el több eszem van és nem televizióból tájékozodom hanem reálisan gondolkodok és elég jobban belenézned a világ, hogyan is működik jelen pillanatban kódexébe!
Nem hír-tv-n tájékozódom és lehet neked is kevesebb rtl-t kéne nézned.
Továbbá ha már egy orvos és rengeteg orvos óv ettől akkor inkább azokra halgass.És ne rám.
Én sosem sértegettelek de mostsem foglak.
Ukrajnában sem bizonyosodott be mai napig sem hogy a h1n1 "tomból".
Anyukám 20évig volt gyógyszerkutató és pont megmondta hogy még véletlenül se oltassuk be magunkat.Nem részletezem.
Továbbá egyik legjobb barátom is "bedőlt"eme üzleti tébolydának és beoltatta magát hisz INGYÉ VAN BASSZUS MIÉRTNE OLTASSAM BE MAGAM,azóta beteg és megvan fázva,lázas,köhög,stb.Már aznap este mikor hazaért.Ez csak egy példa.
Amúgy ez a barátom épp jobbos aki beloltatta magát,ugyhogy ez is egy hülyeség.Szavaid épp a baloldali butácskább emberek viselkedésére emlékeztett.Remélem tévedek.
Cirkusz kell a népnek most épp ez az.
Immunrendszer ...jajj elirtam.

budaf(u)ck 2009.11.11. 01:20:30

@oázis:
Túl sok filmet nézel nyugodj meg!
Nézzél inkább 24-et (sorozat) 3.szezont és rájössz hogy ez a virús dolog mikörűl forog:):)És hogy fele sem igaz.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.11. 01:22:04

@budaf(u)ck: érdekes, hogy az oltással szembeni hangok
- vagy masszív szcientológusoktól
- vagy "nekem az anyám orvos és ő mondta"
- vagy "a barátom beoltotta magát és szarva nőtt"

formában hangzanak el, persze érvek nélkül. Nem vagy túl hiteles ezzel az anekdotázással. Ha az anyád 20 évig volt gyógyszerkutató, biztos tud mondani valamit arról, hogy MIÉRT is nem szabad oltani?

budaf(u)ck 2009.11.11. 01:24:31

@BKV figyelő:
"Máshol baszdmeg sírnak, hogy nincs oltás, nálunk van, és harcolnak ellene az emberek. "
Melyik ország sír ezért?
Németország lakossága ha ingyen lenne és ha minden igaz ingyen lesz,akkoris 78%-a nem tart igényt az oltásra.És az elmond mindent.
Minden évben van járvány,influenza csak ezt jobban felkapták mert most mi is profitálhatunk.

budaf(u)ck 2009.11.11. 01:28:10

@flugi_: Tud is.És jobb ha nem tudod amiket néha beszedsz (fejfájásra) az hogyan lett tesztelve és mi van benne.
De nem fogom kitárni ide.Ha van egy kis realitásod az élethez nem dőlsz be(h1n1) ennek.Ez kb olyan mint az mszp akkori reklámhadjárata.Inteligenciádtól függ hogy elhiszed vagy sem.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.11. 01:32:02

@budaf(u)ck:

Oké, hogy 20 évig ezt csinálta, de ez semmit nem jelent. A dolog azóta rengeteget változott, és nem biztos, hogy amit akkor tudott, az most ide elég.

Sajnos az ellenérvek olyanok, hogy semmilyenek, nincsenek is. Nem véletlenül oltattam be magam. Aki ellenzi, maga sem tudja miért nem oltatja be magát. Mond valamit, beszélgetek vele, és végül kiderül, lófaszt nem tud az egészről és saját magának mond ellent.

"Minden évben van járvány,influenza csak ezt jobban felkapták mert most mi is profitálhatunk."

Csak eddig minden évben ugyan az a vírus terjedt és tudtál ellene védekezni. Ez a vírus ismeretlen számodra, sokkal gyorsabban terjed és csak az oltottak tudnak védekezni ellene.

Van benne üzlet is, nagyon jól látod. Mindenben van. Amikor te beveszel egy C-vitamint vagy egy fájdalomcsillapítót akkor is ilyeneken gondolkodsz? Az a baj, hogy pont azokat hozod fel ellenérvnek (ami egyáltalán nem érv), amit a jobbos média nyom folyamatosan...

Csak jelzem, a elmúlt 24 órában 11 ember halt meg Ukrajnában újinfluenza és annak szövődménye miatt.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.11. 01:33:26

@budaf(u)ck:

Remélem tudod, hogy ez a "Én tudom, de nekem nem mondom el" már több, mint vicces... ÉRVEKET szeretnénk hallani. Miért döntöttél úgy, hogy nem oltatsz?

budaf(u)ck 2009.11.11. 01:36:26

@flugi_:
Továbbá nem akarok senkinek hiteles lenni és nem anekdotálok főleg nem neked.Nem én akarom eladni a 6milka vakcinámat.
Pont leszarom hogy ki oltatja be magát és ki nem.Én biztos nem.
Egy véleményt irtam fentebb,de már olyan rápörgés lett mintha nem lenne szabad más véleményen lennem és máris jobbos,hírtévés buta köcsög lettem.
Főleg hogy tv-t sem nézek:)
De ha gondolod még az én vakcinámat is odaadom neked és oltasd be magad duplán:):)

budaf(u)ck 2009.11.11. 01:46:41

@BKV figyelő:
Rengeteg érvet lehetne sorolni mindenre aztfogod írni hülyeség.
De ez az ukrán dolog is egy újabb népvakítás majd meglátod.
Minden évben más tipusu influenza van és más oltóanyag is van rá.Kolegám aki mindig,minden évben beoltatta magát neki az orvosa is aztmondta hogy ezt inkább ne és semmi értelme mert ezek a fajta vírusok fél éven belűl megváltoznak és amit beadtak az semmit nem fog érni.Továbbá hangsúlyozom minden évben beoltatja magát!De ezzel ő sem!Jah és nem jobbos!:):)Ha ez számít ebben a baromságban.
Továbbá amit tudok azt minden értelmes ember tud,az egész mögött egy nagy hírverés,üzlet,megalapozatlan döntés van.
De ha igazad lesz eskü a korházi ágyról irok majd be a bkv-figyelőre egy:IGAZAD VOLT MISI mondatot:):)
Mivel igazolják azt hogy ebben haltak meg az elmult 24 órában?Egy esetet nem tudtak bizonyitani ami arra alapozna hogy totális járvány van.
És te melyik hírforásból értesülsz hogy ennyire elutasitod az állitólagos jobbos médiát ami jelen esetben a legfüggetlenebb a balos kormány üzleti cirkuszától.???

budaf(u)ck 2009.11.11. 01:54:06

@BKV figyelő:
"Amikor te beveszel egy C-vitamint vagy egy fájdalomcsillapítót akkor is ilyeneken gondolkodsz?"
Igen!Pontosan!Miért ha fáj a fejed szerinted csak saridont szabad bevenni meg aspirint?Feltalálták a vizes borogatást,alvást!
Sosem szedek c-vitamint helyette ott a sok gyümölcs amiben ezek megtalálhatóak és nem méreg formályában viszed be.
És nem leszel gyógyszerfüggő!Mint az ország fele.
Persze hogy anuym tudása már nem fedi azt ami most megy.És nem is azért irtam de pont eleget hallodtam arról hogy már a legutolsó pillanatban nyúlok gyógyszerhez.
A gyenge ember él gyógyszerrel és droggal!A kettő majdnem ugyanaz!
Egy jó ötlet ha fáj a hasad ne azonnal nospát,meg fájdalomcsillapítot szedjél,meg expuvizánt vagy mi a szart hanem kortyolj el egy pohár hideg Coca-Cola-t és elmúlik.Ezer bevált ötlet van ezekre.H1n1-re pedig, kapcsold ki a tv-t!:):)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.11. 01:58:17

@budaf(u)ck:

Tipikusan az az ember vagy, akit a Köd című filmben is felzabálnak a szörnyek. Hiába mondják neki, hogy ne menjen ki, mert bent biztonságos, hiába mutatják meg neki, milyen szörnyek vannak kint, Ő kemény és kimegy, majd megmutatja. Persze egy perccel később a véres maradványai az ablakon csattannak...

Hidd el, ha alátámasztott infókat írnál, tényeket közölnél, nem írnám, hogy hülyeség. Tényekkel nem lehet vitatkozni. Ezért sem értem, miért fordulsz szembe a tényekkel és miért akarod, hogy mindenki bizonygassa neked amit állít, amikor te sem teszed ezt.

Hírekkel dolgozom szívem, nem olvasok pártlapot, párttól független lapokat követek. Ha mégis belelapozok 1-1 párthoz köthető lapba, a másik oldalt is elolvasom és összevetem, mert így tudom meg a legtöbbet.

"a legfüggetlenebb a balos kormány üzleti cirkuszától.???"

Azt értsd meg, hogy itt nem Magyarországról van szó, hanem az egész Világról. Vagy gondolod, hogy minden országban azért kampányolnak az oltás mellett (jobbos, balos pártok egyaránt), hogy a mi MSZP-nknek több pénze legyen?

Egyébként friss hír, az egyesült államokban minden 54. beteg meghal az újinfluenzéban:

"Pedig a H1N1-vírus rohamosan terjed, a világ egyik leginkább fertőzött országa az Egyesült Államok, minden 54. beteg belehal a vírusba. Hazánkban a legfrissebb hírek szerint pedig be kellett zárni egy általános iskolát, mert hatvanan megkapták az új vírust."

Azok lennének most a legjobban felháborodva, hogy nincs oltásunk, pedig a környező országokban már terjed a vírus, akik most ellenzik. Mert a mocskos kommunista kormány biztos ellopta az árát.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.11. 02:00:39

@budaf(u)ck:

Megnézem, hogy a gennyes tüdőgyulladásodat hogy kezeled almával meg vizes borogatással:)

Nah, de a tények még mindig hiányoznak, úgyhogy megyek, alszom.

Adani 2009.11.11. 08:16:28

Szerintem mind a ketten helyesen reagáltatok erre az őrületre. Utánaolvastatok tájékozódtatok pro és kontra, h érdemes-e vagy sem, és döntöttetek. Ezt pedig így kell nem azonnal rohanni minden hülyeségre oltásért mert megmondta a TV. Miért ha azt mondja , ugorj a kútba akkor rohansz a kútba ugrani? Ugyanazt tettétek ind a ketten ( ill. én is pont így tettem és eltérő konklúzióra jutottunk, Misi az oltás mellett döntött mi pedig nem.

És igen én nem bánnám ha eladnák az oltóanyagot, ami megmarad, hiszen én már döntöttem, h nem kell, és nem döntenék másképp a jövőben sem.

Egyébként nálam a végső érv az volt, h miután utánaolvastam kikértem a háziorvos véleményét is ( ide még annyit, h nekünk rendes és jó orvosunk van, ő tényleg törődik a beteggel volt mikor 2x is visszahívott laborvizsgálatra, mert gyanús volt neki vmi, később kiderült ,h vaklárma volt ,de biztos, h sok orvos elintézte volna annyival ,h 99%, h az tehát nem rendel vissza) pontosabban a kérdés úgy szólt, h ő beoltatja-e magát ill. javasolja-e a családjának vagy a rokonainak? Nemet mondott. Addig is erre jutottam ,h nem fogom oltatni magam, ez csak megerősített.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.11. 08:23:05

@budaf(u)ck: nna gondoltam, hogy csak annyi az üzenet, hogy csúnyagonosz oltás.

nyilván a valódi érvek eltitkolva még sokkal hitelesebbek, bizony :D

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.11. 08:27:11

@budaf(u)ck:

"Nem én akarom eladni a 6milka vakcinámat."

te nagyon tájékozatlan, a vakcinákat már régen eladták a csúnyagonosz bácsik. Akkor járnak a gyógyszergyárak a legjobban, ha ezeket senki nem veszi meg, mert az az államnak ciki, a gyártók már a pénzüknél vannak. Le se kell gyártani akkor a már kifizetett cuccot, sőt, eladhatnak mindenféle kikúrálásban segítő más cuccot, amit amúgy nem vennének meg.

És ehhez csak gondolkodni kéne. Tudod: az állam már kifizette. Már kifizette. Érted már? Előre ki van fizetve. Tökre nem számít, hogy elhasználják-e. Ki van fizetve.

Jól betartasz azzal nekik, hogy nem tartasz rá igény, frankón, okos vagy.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.11. 08:32:05

@Adani: kérdezd meg megint egy-két hét múlva. Meg fogsz lepődni :)

Adani 2009.11.11. 08:41:33

@flugi_:

Meg fogom most hétvégén mikor otthon leszek. Eltelt már 2-3 hét mikor kérdeztem.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.11. 09:56:06

@budaf(u)ck:

Mielőtt nekiállsz bárkit oktatgatni, tanulj meg írni olvasni! És ami a legfontosabb: szöveget érteni.
Ez a minimum a beszélgetésben való résztvevéshez.

A vitamin, amit a Te orvosod ajánl szintén ÜZLET. A gyümölcs, a zölség, amivel egészségesen tartod magad, szintén üzlet, termelőnek eladónak egyaránt. Minden, minden üzlet. De ha nem állna rendelkezésre 6 millió vakcina, akkor meg az volna a BAJ!

Vannak, akik képesek a különböző témákat különválasztani. Nem keverik a szezont a fazonnal, az influenzajárványt a poltikával.

Nagyon olcsó itt köpködni, és ha netán sok lesz a halott, majd azt is az üzletre fogod fogni.

Nem vicces!

bodzabokor 2009.11.11. 10:21:46

criticalbiomass.freeblog.hu/archives/2009/11/07/Influenza-para_-_8/

18-49 korosztály grafikon!
"Egy másik ok azonban szerintem abban rejlik, hogy az internetes társadalomban a skim reading vált a domináns ismeretszerzési formává. Időnként az igazság megismerése azonban több időt, elmélyülést, gondolkodást vesz igénybe (mint azt sokan, akik idáig eljutottak, tudják ;-))."

Persze a 20éves generáció zöme a Kaptár c.filmen és hasonlókon nő fel mit is várhatunk tőlük?Ugye Adani?Ez viszont a valóság és hidd el nem ciki gondolkodni!

budaf(u)ck 2009.11.12. 23:28:29

@BKV figyelő:
Nem vagyok az az ember aki az állitólagos "köd"cimű filmben van.De mível nemnézek tinihorrorokat igy nem is tudom milyen az a tipikus "köd" ember.
Inkább te vagy az a tipikus ember ami mostanában fejlődött ki ebben az országban ,aki a bulváron él,abban gondolkodik és ha ott valamit felkapnak azt el is hiszi.
Lásd mostanában jobban érdekel nem csak téged az ország felét két semmirekellő rádióadó mivoltja mint az inkább az ország sorsa vagy a te jövőd.
Ebbe ugyanúgy beleloholtad magad mint a h1n1-es mizériába.
És közben mindenki nagyon jól tudja hogy egy mákszemből csináltak gigant atombombát.
Mindig azt irod nekem nem támasztom alá példákkal miértnem érdemes beoltatni magam.
Én pont visszakérdeznék,te mivel támasztod alá?Azzal hogy van egy infliuenza vírus ami olyan mint a tavalyi vagy a 97-es vagy a 2003-as vagy bármelyik csak most más törzsből fejlődik?Mert most erről szól minden ujság,műsor,stb?Mert jó elterelése ez az egész világon uralkodó de főleg nálunk érezhető válságnak?Annak elmismásolása?
Mert az rtl,tv2 az ukrán határon forgat mert jön be hozzánk a csúnya vírus?És az ostoba reggeli műsor leküldött szájhőse, hisztérikusan kérdezte a bejövő kocsik sofőrjét hogy miértnem hordanak maszkot?És tényleg rengetegen meghaltak?És tényleg maszkban rohangálnak az egész városban?
Ugy néztek a csajra élő adásban mint valami megtébolyult idiótára.És persze elutasitották minden botránykeltő kijelentését.
Ma a metrópolban a megkérdezettek 100%-a nem oltatja be magát.
Az országban is ez a helyzet.Többmillió ember azért elég bizonyiték nem?Az orvosok véleménye nem elég bizonyiték?
Az hogy pik pak megvolt az ellenszer és hogy szinte seperc alatt tesztelve volt mikor mindenki tudja aki ebben dolgozik hogy egy teszetelsé nem 1 hónap alatt zajlódik.
Azért mert Herényi és gordon beoltatta magát akkor rohannom kel nekemis?

Tehát mire alapozod?
Évente többen halnak meg tüdőgyulladásban mint ebben.Csak arról nem lehet cikkezni mert nem oylan érdekfeszitő mert az mindenkinek volt már.Arról nem lehet műsort forgatni,naplózni hogy Kovácsék kálváriája következik, akik elkapták a csepeli suliban a gonosz vírust.Majd kiderült 2 hét alatt meggyógyult a csaj.
Semmi olyan ellenpéldád nincs ezeken a hisztérikus médiavillongásokon kívűl,ami alátámasztaná hogy a fél világ ebben haldoklik.
Tudod Misi nagyot csalódtam benned,pedig a kezdetetktől olvasód,blogolod vagyok és örültem minden sikerednek amit elértél itt vagy a Figyelőn.
Csak valahól belestél egy olyan hibába hogy ha valaki nincs a véleményeden amit annyira akarsz nyomni lásd:Sláger,Danubiusz rádió hisztéria vagy ez a H1N1 fasság akkor azt kikel utálni,az már buta állat,az már hülyegyerek,az ugyis jobbos köcsög mert a hír-tv nyomja ezeket,stb.
Ezt sosem fogom megérteni, hogy miért kell ilyen ellenségesnek lenned ha épp eltér a véleményünk.Ami eddig ritka volt.
De én nem vagyok a haragosok embere,és nem ülök fel erre.És maradok hű olvasod,blogolod,stb.
Persze te tuti utálsz mert nem dőltem be a média cirkuszának.De néha halgass idősebbekre és főleg az orvosodra aki sokkal többet tud nálad,nálam főleg a gyógyszerekről és az ekőré épült bűnözéshez.
És vedd úgy, te majd túléled ha mi ebbe halunk netán bele.

budaf(u)ck 2009.11.12. 23:37:13

@flugi_:
"Jól betartasz azzal nekik, hogy nem tartasz rá igény, frankón, okos vagy"

Nem akarok én betartani, egyszerűen reálisan gondolkodok és nem érdekel és nem kérek ebből a világméretű néphülyitésből.
És te okoska tudod mit toltak bele a pici karodba?Majd pár év múlva megtudod hisz nagyon okos vagy.:)
És ott voltál mikor utalta az "állam" a pénzt a "vakcina zrt-nek" ugye?
Ébredj már fel kisfiam.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.12. 23:51:30

@budaf(u)ck: "És te okoska tudod mit toltak bele a pici karodba?"

Pontosan tudom. Formaldehiddel elölt pandemikus h1n1 teljes vírustesteket, nyomokban tojással, amin elölés előtt szaporítottak.

"nem kérek ebből a világméretű néphülyitésből."

A politikai elvakultságról eddig nem gondoltam, hogy közvetlen veszélyt jelent az egészségre, de minden nap tanul valamit az ember :)

És az a legviccesebb, hogy már zajlik körülötted a folyamat, de csak nem hiszed el. Ha el fogod kapni, és az egész családodon végigmegy, te még utána is tagadni fogod :) Legyél őszinte, mivel lehetne téged meggyőzni arról, hogy tévedsz (azon kívül, hogy kirakják a kurucinfóra vagy a szcientológusoknál, vagy nem tudom éppen honnan butulsz)?

budaf(u)ck 2009.11.12. 23:56:19

@oázis:
"Mielőtt nekiállsz bárkit oktatgatni, tanulj meg írni olvasni! És ami a legfontosabb: szöveget érteni.
Ez a minimum a beszélgetésben való résztvevéshez."

Nem szokásom oltogatni nem vagyok tűzoltó!De ha ezt a tróger szlenget tényleg értelmezni akarom nem én kezdtem el köpködni!Én beirtam hogy az életbe nem oltatnám be magam.Erre azonnal bemozdultak rám a turbó "beoltottam magam" emberek.Tessék visszaolvasni és nem irsz le ennyi baromságot.
Nekem van egy véleményem, ez neked nem fekszik,akkor nem kell azonnal aztirni "ne oltogass" meg ezek a nigger szlengek.
Továbbá hajnalban, 10óra munka után, ami nem egy sulipadban való orrtúrásról szól, ne várd el hogy hibátlanúl irjak.
Aki ezzel támad az mindig a gyenge fél.Aki vitára alkalmatlan és ilyenbe köt bele.
De tudod skorpió mivoltomhoz méltóan akkor ezzel a primitív meglátással vágnék vissza:
beszélgetésben való részvételhez minek írni,olvasni?Ebbe nagyon belebonyolódtál.
Mi az a ZÖLSÉG?És még tucatnyiba tudnék belekötni de nem fogok mert ezekkel a hibákkal is tudtam értelmezni a nemtúl lényegre térő üzenetedet.Meg nem is érdekel.
Továbbá lehet neked 'ajánl'
vitamint az orvos, engem meg nem érdekel.MErt én a receptek 95%-át nem váltom ki.Főleg hogy utoljára 4éve voltam orvosnál.
Ekkora butaságot meg ne írj hogy a zöldségtermelőknek üzlet az influenza vagy a járvány.Én azt példának irtam hogy ha azt fogyasztod rendszeresen és én csak a gyümölcsre értettem,akkor erős a szervezeted a védekezésre.
A bosnyákon a Dezsőbácsi biztos nem a h1n1-en fog dörzsölő tenyérrel meggazdagodni,hanem hamarabb a nyugdíjas nénin,aki a hétvégi farhátleveshez visz zellert meg répát.
Továbbá senkinek nem volt baj hogy van 6millió vakcina, de ha nem lenne sem érdekelné az ország 80%-át,mert ennél nagyobb gondokkal küzd az ország amiről kéne inkább cikkezni,blogolni,irni és kálváriákat forgatni a naplónak.Az hogy az országban 25ezer gyerek éhezik,többszázezren hajléktalanok,adósok,millióan munkanélküliek és a dolgozó réteg lát el egy milliós cigányságot aki nem tesz semmi hasznosat a társadalomnak.
Ezek fontosabbak lennének a 6millió vakcinánál.SZERINTEM!!!!

budaf(u)ck 2009.11.13. 00:03:18

@flugi_:
politikai elvakultságról max te tudnál nyilatkozni mert te meg misi hoztátok ki ezt abból, hogy én leirtam nem oltatom be magam.
Tehát komoly üldözési mániában szenvedsz ha emögött aztlátod tuti kurucinfó olvasó vagyok és jobbos és buta.
Az ilyen emberre mondják beteges hátérszándék kereső!
De legalább lemértem hogy te valószinüleg egy véres balos lehetsz ezzel az erővel ha neked valaki jobbos azért mert nem oltatja magát.
Gratulálok.De néha az index helyett tényleg olvass kurucinfót mert lehet kettősmércével mérnél és nem elvakultan.És hidd el elsőként irám ide be, ha elkapnám ezt a bohozatba illő virúst.De mivel még sosem kaptam el influenzát igy kevés az esélye.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.13. 00:08:46

@budaf(u)ck:

Most tegyük fel a potenciális 2000 magyarországi megspórolható halottat (oltással megelőzhető elhalálozást)

és csak beszéljünk arról, hogy esetleg egész cégeket, gyárakat, üzemeket, iskolákat kell leállítani, ha tömegek esnek ágynak...

Az szimplán baromi szar a gazdaságnak, tegyük hozzá, a válságtól amúgy is legyengült gyazdaságnak!

Hasonlítasz ahhoz a filozófushoz, aki 83-ban New Yorkban azt ismételgette nekem, hogy AIDS pedig nincs!

Ma is ezt mondja, ezt állítja, nem érdekes hogy hány millióan haltak meg AIDS-ben, nem érdekes, hogy Afrika egyes országaiban lefejezte az egész értelmiséget, akiket több generáción át kellett "kinevelni"..

Mindez nem érdekes, mert szerinte szellemes, sőt vicces dolog azt mondani, hogy AIDS NEM LÉTEZIK, én őszintén utálom őt emiatt, és egy felelőtlen, szellemtelen baromnak tartom...

a H1N1 persze messze nem ennyire veszélyes jelen pillanatban, de a 2000 potenciális halott, az 2000 potenciális halott, kicsiny országunknak ez rengeteg, a családoknak meg MINDEN...

De te csak téped itt a szád, mint a fent említett filozófus és egy cseppet sem érdekel, hogy mi a valós helyzet odakünn a nagyvilágban.

Tudom nehéz belátnod, de léteznek rajtad kívül is emberek! Akik megérdemlik, hogy minden információt megkapjanak a járványról, és megelőzésről.

budaf(u)ck 2009.11.13. 00:19:35

@oázis:
"2000 potenciális halott"
ezzel az erővel akkor 10millió is lehet.Meg 12db.
Az AIDS-et ne keverjük bele ebbe mert az teljesen más volumenü dolog és bárhol elkapható de nem járvány.
Szerintem túl sok katasztrófa filmet néztél.Tudod 99-ben csak az folyt mindenből hogy 2000-re vége mindennek,olyan dolgok történnek az átállás miatt hogy repülők zuhannak majd le,városok totálisan mennek tönkre,elönt mindent a viz,stb..És mi lett?Ugyanúgy bebaszott a világ fele és másnaposan kelt.És minden gép szállt rendesen és még mostis itt vitázunk egy orbitális blődségen:)És nem érzed az iróniát ugyanúgy mint 99-ben....

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.13. 00:23:08

@budaf(u)ck:

"Évente többen halnak meg tüdőgyulladásban mint ebben."

vááá, ez nagyon jó.

Ugye fogalmad sincs, hogy a tüdőgyulladás egy szimptóma, az influenza pedig egy kórokozó? És hogy a sokféle kórokozó közül például az influenza is okozhat tüdőgyulladást? Akár úgy, hogy _csak_ influenzás az illető. (primer)

Arról sincs fogalmad, hogy a sokféle tüdőgyulladást okozó baktérium előtt nyitja ki a kaput a vírusfertőzés, ugye? Szerinted a tüdőgyulladás, az valami másik dolog, hogy van az influenza, meg van a tüdőgyulladás, két külön nyavaja. Hát, nagyon nem.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.11.13. 00:23:18

@budaf(u)ck:

igazad van, orbitális baromság akár egy fél másodpercet is pazarolni rád a továbbiakban, azt hiszem ez a téma itt amúgy is ki lett merítve, úgyhogy törlöm is a radaromból,

ne számíts rám, nem térek többet ide vissza..

budaf(u)ck 2009.11.13. 00:30:38

@BKV figyelő: @oázis: @flugi_:
index.hu/kulfold/2009/11/12/autoimmun_betegseget_okozott_az_influenzavakcina/
2009. november 12., csütörtök 21:43
Feltételezhetően a Guillain-Barre Szindróma (GBS) elnevezésű nagyon ritka, autoimmun, perifériás idegeket érintő gyulladásos betegséget regisztráltak Franciaországban egy az új típusú influenza ellen beoltott embernél, közölte csütörtökön a francia egészségügyi minisztérium

A CSA közvélemény-kutatóintézet múlt heti felmérése szerint a franciák 76 százaléka nem kívánja magát beoltatni és csak 21 százaléka mondja biztosan, hogy kérni fogja a vakcinát.

Nem köcsög jobbos,kurucos hírportálról szedtem!Hanem a mindenki kedvencéről:)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.13. 00:31:32

@budaf(u)ck: de magadra vetted a kurucinfót, kösz, felér egy vallomással. Akkor legalább azt tudjuk, hogy nem szcientológus vagy, az is valami :D

Ne haragudj, ez a két platform is nyomatja azt a baromságot, amit itt visszabiflázol. Én csak példaként felsoroltam ezeket, te választottad magadnak a kurucinfót :) én oda is írtam, hogy nem tudom ezek közül melyikkel hülyíted magad, úgyhogy politikai vádaskodásról szó se volt.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.13. 00:43:52

@budaf(u)ck: és? nem tudom eldönteni, hogy te most a fluval p ellen akarsz érvelni egy másik oltással, vagy azt hitted, hogy a GBS ismeretlen lehetséges mellékhatás?

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.13. 00:55:19

@budaf(u)ck:

Feltételezhetően... Ez olyan, mint az Isten a tanúm rá (azaz senki se látta...)

Mi köze egyébként a magyar vakcinához? Körülbelül annyi, hogy semmi:)

Ugyandehogy (törölt) 2009.11.13. 07:26:09

@flugi_: nos, mindkettő egy betegség.

az influenzát különböző influenza vírusok okozzák, a tüdőgyulladást okozhatja baktérium, és vírus is.

ne oktass olyanról, amiről gőzöd sincs.

Ugyandehogy (törölt) 2009.11.13. 07:28:46

Egyébként a háziorvosom épp tegnap mesélte, hogy a hagyományos (A,B) influenze oltás is majdnem hiánycikk, mert senki sem számított rá, hogy a disznós miatt arra is fokozottabb kereslet lesz.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.13. 07:49:37

@Babette: persze, van tüdőgyulladást _okozó_ baktérium, de az influenzát nem "okozza" a vírus, hanem ő maga az influenza vírus.

Az egyik szimptóma, sokféle okkal (sokféle baktérium és vírus, és azok variánsai), a másik egyetlen (illetve az A és a B megkülönböztetésekor két) vírustörzs (aminek vannak variánsai)

A tüdőgyulladás az, amikor genny jelenik meg a tüdőben, ami akadályozza a működést. Mindegy miért. Még az immunválasz is okozhat tüdőgyulladást (citokinvihar), ez okozta a második áldozat halálát.

Szóval igen, a tüdőgyulladást okozhatja baktérium és vírus, pontosan ezt mondtam, ahhoz, hogy alátámassz olyasmit, hogy "gőzöm sincs" valamiről, talán ellent is kéne mondanod valamiben :)

Adani 2009.11.13. 08:21:44

Felesleges vitáznotok úgyse tudjátok egymást meggyőzni. Mellesleg itt sztem a többség azért képes gondolkodni, és nem azonnal rohant az orvoshoz ,h most aztán nyomjon belé mindent amije csak van, mert hát megmondta a TV is, h itt most súlyos járvány 1000000000 halott meg kutyafasza. Hanem azért utánajártak a dolgoknak olvastak róla pro és kontra és utána döntöttek. Gondolom Flugi_ Budafuck sőt BKV Figyelő is így tett, ahogy jómagam is. Eltérő következtetésre jutottunk ez igaz, de hát ez előfordult. Budafuck és én úgy döntöttünk, h köszi szépen megvagyunk oltás nélkül, ti úgy ,h beadjátok.

A két másik véglet a legrosszabb. A rohanok oz orvoshoz mert mindent elhiszek, amit a TV-ben mondanak, ha azt mondják ,h ugorjak a kútba akkor beleugrok. A másik meg ,h nem, mert tuti mérgező, meg tuti hazugság és amúgy is a TV-ben úgyis hazudnak (aminek van valóságalapja, de nem minden hazugság).

immobull 2009.11.13. 09:59:18

én beoltattam magam 2 hete, semmi bajom, egészséges ember nyugodtan oltassa be magát, ez az egész para a médiának köszönhető, aki egy hónapja azt fújta, hogy mennyire veszélyes az oltás, most meg az folyik a csapból is, hogy mindenki meghal. nem a tvből kellene tájékozódni hanem józan ésszel végiggondolni. Sok éve oltanak influenza ellen, amit ugyanúgy gyártottak, mint a mostanit, mégsem halt meg senki az oltástól...ez a tény, a többi rizsa meg faszság...

Adani 2009.11.13. 12:25:24

@XABI:

Azért régebben voltak parák a higanyos oltásoktól bár sosem sikerült bizonyítani ,h ettől lett sok gyerek autista meg beteg, de tény, h voltak páran ,akiknek előtte kutya bajuk sem volt, aztán miután megkapták az oltást betegek lettek. A 70es években történt mindez, de volt pár eset később is. Van némi kockázat minden oltásnál, h bajod lesz belőle, kérdés, h megéri-e ez a kockázat.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.13. 13:50:33

@Adani: ez egyike azoknak a hülyeségeknek, amiket beszopnak azok, akik tudatosan nem oltatnak.

Teljesen egyértelmű a helyzet: ha valaki mérlegelt, és nem oltatott, az kiváló indikátora annak, hogy hülye. Mérlegelés alatt azt értem, hogy rendelkezésére álltak a következő információk:

- a jelenlegi oltás is pont úgy készül, mint a többi
- az általános influenzaoltást többmilliószor használták már csak nálunk, pontosan ismertek a lehetséges mellékhatásai
- minden mellékhatást az élő vírus is okoz, csak gyakrabban
- ha valakinek szövődménye van a mellékhatástól, annak százszorosan lenne az élő szaporodó vírustól
- a h1n1 ismeretlen az immunrendszernek (kivéve öregek), tehát az nem tudja megakadályozni a betegség kialakulását, az erős immunrendszer legfeljebb enyhíti a tüneteket.
- az oltás megismerteti az immunrendszerrel a vírust
- erős immunrendszer az élő vírussal találkozva előidézhet citokinvihart (második halálos áldozat az országban)

még sorolhatnám, lássuk a másik serpenyőt
- offshore cég, rohadt komcsik
- csomóan azt hiszik, hogy autizmust okoz a higanyos vakcina (utána lehet járni, kiderül hogy hülyeség. ez a többire is áll, csak nem akarom mindenhova odaírni)
- a szcientológusok inkább vitaminokat akarnak neked eladni, ne oltass. Ez speciel igaz, tényleg azt akarják, hogy ne oltass, hanem egyél Lenkei vitamint.
- Hamer dokiék (akik a rákot is gyógyítják koncentrálással) is megmondták, hogy nanorobotok vannak az oltásban (melyikben? mindegyikben)
- fő a természetesség, egyél gyümölcsöt, akkor nem leszel beteg (dehogynem)
- ez is csak influenza (jaja, csak egy másik)
- nincs is influenza
- az egész a zsidók/fbi világméretű összeesküvése, egy arc és név nélküli valaki is megmondta
- láttam egy videót egy csajról, aki hülyén mozgott, és a vakcinától volt. (ja, HPV vakcinától, és furcsamód elég hamar meggyógyult egy sarlatánnál)

Szóval aki mérlegelt, és neki ez arrafelé dőlt, hogy nem oltat, annak valami gondja van a forráskritikával. Névtelen mendemondákat ugyanolyan vagy nagyobb súllyal kezelni, mint a rendes orvostudományt, az bizony az ostobaság és hiszékenység egyértelmű jele. (és mosolyogtató, amikor pont ezek jönnek, hogy nem kell mindent elhinni, ami a TV-ben van. Nos hát, nem kéne mindent elhinni, ami azzal adja el magát, hogy a TV-ben hazudnak, és bezzeg az igazság..)

fájni fog 2009.11.13. 13:54:51

MAI HÍREK, UPDATE:

"Eddig 3900 ember halt meg az Egyesült Államokban az újinfluenza miatt - közölte csütörtökön az amerikai járványügyi központ. A vírus 22 millió amerikait fertőzött meg. Az újinfluenza főként a fiatalokat támadja meg: amíg egy hagyományos influenzajárványban Amerikában 82 gyerek hal meg, addig a H1N1 miatt már 540 amerikai gyerek halt meg."

www.origo.hu/nagyvilag/20091112-3900-amerikai-halt-meg-a-h1n1-maitt.html

Na még egyszer a gyengébbek kedvéért:

"amíg egy hagyományos influenzajárványban Amerikában 82 gyerek hal meg, addig a H1N1 miatt már 540 amerikai gyerek halt meg."

magyarul:

Hétszer annyi gyermek halt bele a H1N1-be mint egy átlagos influenzába!

bodzabokor 2009.11.13. 16:21:15

@flugi_:
ez jó összefoglaló:D!
azt lehagytad,h.mi a vírust vettük meg,a maflája meg inkább az antibiotikumot,lázcsillapítót,köptetőt stb.(gyógyszeripar) meg még csesznek dolgozni is amíg otthon gyógyulgatnak!

fájni fog 2009.11.14. 10:01:01

@flugi_:

Még ma is láttam orvost az egyik tévében az oltás ellen agitálni és azt állítani, hogy az orvosok tehetők felelőssé az oltás mellékhatásaiért!

kérem, hogy valaki, aki tisztában van a törvényekkel rendelkezésekkel ezen a téren, fejtse ki részletesen ezt a dolgot, előre is köszönöm!

Nem tartom valószínűnek, hogy egy megelőző védőoltás esetén, ahol az egészségügyi minisztérium rendelkezése alapján egész iskolák és óvodák kapják ingyen az oltást a beoltó orvos lenne felelőssé tehető!

egy maréknyi dollár 2009.11.14. 10:07:55

Október 22.-én szakmai továbbképzésen vettünk részt./állatorvos vagyok/
A járványtan professzor az influenza-virusokról/köztük a H1N1 A-ról/ tartott kb. negyedórás előadást.Lényege:a H1N1 humán virus/A/, semmi köze a sertésekhez,azoknál nem okoz megbetegedést.Csöppet sem új;évtizedekkel ezelőtt izolálták.Patogenitása/megbetegitő képesség/hasonló az egyéb szerotipusba tartozó influenza-virusokéhoz.
Amúgy egészséges szervezetben nem okoz súlyos károsodásokat .
Az immunizálásra gyártott vakcina elölt virusokat tartalmaz,azok természetesen nem szaporodnak a szervezetben, vagyis beoltott ember nem "kapja el" az
oltástól a betegséget.A vakcina a szervezetet ellenanyag-termelésre készteti, igy az élő virussal szemben védetté válik.
A professzor emlitette a tojás-allergiát is; mivel a virust tojáson szaporitják, az arra egyébként is érzékenyeknél gondot okozhat.
A tartósitószerben lévő egészen minimális mennyiségű higany semmilyen problémát nem jelent.
Ez volt a lényeg.Ezt nem hallottuk az eltelt kb. hét hónap alatt.Helyette káosz, egymásnak homlokegyenest ellent mondó "információk",alaptalan riogatások mindkét oldalról.Az ún. kommunikáció e téren semmit sem javul.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.11.15. 02:34:56

@budaf(u)ck: ha örülsz neki, valószínűleg félreérted :)

Az oltás nem veszélyes, ez volt a lényeg.

H1N1 pedig egy nagy család, persze hogy régóta létezik, a spanyolnátha is az volt, és tényleg nem igaz, hogy minden H1N1 sertésfertőző lenne.

jazzcool 2009.11.16. 13:21:58

aki tömegközlekedik, az mindenképp oltassa be magát, szerintem

espoir888 2009.11.16. 14:29:49

Akkor aki az oltatlanok közül majd nem jelentkezik ide egy hónapig, azt tekinthetjük az újinfluenza hősi halottjának?

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.11.16. 14:35:19

@espoir888: Aki meg az oltottak közül nem jelentkezik, az meg valamelyik oltási szindróma mártírja, ugye... ;-)

WerePet 2009.11.16. 15:48:27

Szia és szia mindenki

Csak az első kommenteket olvastam, de felkaptam a vizet kicsit, ezért rögtön a végére ugrottam - ha más is megírta mindezt, akkor bocsi.

Az oltással nem csak magadat véded, hanem mindenki mást is, mivel ekkor csak minimálisan fertőzöd a környezeted.

Nálunk a családban pl. én úgy védem a gyereket (akit még nem lehet beoltani), és a feleségem (aki pedig szoptat és ezért nem lehet oltani), hogy legalább én beoltatom magam. És pont emiatt oltatják nálunk a rokonok is.

Ne csak magadra gondolj (mert te egészséges vagy, és legfeljebb kifekszed valamikor), hanem azokra is, akik tőled elkapják, és esetleg nem olyan szerencsések, hogy könnyedén túlesnek rajta (betegek, gyerekek, öregek).

WerePet 2009.11.16. 15:49:24

@WerePet: Ja, amúgy oltva vagyok, túléltem, mellékhatásként 1-2 nap helyi fájdalom volt.

budaf(u)ck 2009.11.17. 00:02:23

Hétvégi halálozási adat,statisztika van?:)

anemo 2009.11.17. 19:23:53

és mi van azzal, hogy "100%"-osan bebizonyították, hogy Ukrajnában a tüdőpestis pusztít?" Ha?

Gyűjtőjegyes 2009.11.18. 08:58:42

@WerePet:
A múlt hét táján megjelent egy cikk egy "hiteles forrásból" (index, lol:D), miszerint az oltottak is fertőzhetnek, pont úgy, mint az oltattlanok. Tehát az oltást csak azt gátolja meg (70%, maximum), hogy elkapd, de azt nem, hogy fertőzz. Lényegében ezzel a (hamis?) információval azt akarják elérni, hogy mindenkit oltass be, ne csak magad.

@egy maréknyi dollár:
Köszönet az infoért.

@flugi_:
"Amúgy egészséges szervezetben nem okoz súlyos károsodásokat ."
A vírus, nem az oltás. Magyarán, csak neked:
A vírustól nem kell fosni, ha egészséges vagy, nem okoz se kidőlést, se szövődményt. Az oltás viszont nem ciános szuri, nem kell tőle parázni. Aki úgy érzi, nem elég erős a szervezete, oltasson, akinek meg erős, annak nem kell, nem fog kárt okozni.

Szuri ide-oda, akiben ott a dög, az fertőzz.

Adani 2009.11.18. 09:49:08

H1N1 szakértők nyilatkozzatok.

Ha valaki gyengének érzi magát és izületei és izmai fájnak akkor az lehet h1n1? Láz csak mérsékelten, köhögés és taknyolás volt.

Nem rólam van szó, én egészséges vagyok a múlt hétvégén volt egy kis megfázás sztem több nem, mert mára már nyomtalanul eltűnt, de már hétfőn sem volt komoly bajom csak az orromat kellett fújni sokszor.

Visszatérve a fenti tünetekre, lehetett ez h1n1? Mellesleg az egész 2 napig tartott csak szombat és vasárnap, hétfőn már nem voltak ilyen tünetek dolgozni is bement az illető. Némi gyengeségérzet meg taknyolás maradt csak.

Egy hipochonder már tuti h1n1-t vizionált volna, de sztem sem az volt vagy ha mégis akkor még inkább nem értem miért kell ettől fosni ha csak ennyi.

Gyűjtőjegyes 2009.11.18. 12:26:23

@Adani:
www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&type=88&menu=betegseg&news_id=6439&cim=H1N1-kerdoiv

Próbálja meg az ismerősöd ktitölteni. Nem hiszem, hogy az lett volna. A teszt alapján nem:)

budaf(u)ck 2009.12.06. 21:48:16

Leáldozóban a népőrület.Már új influenza van arról nincs hirverés?Pedig azt többen elkapták 3 hete mint a h1n1-et.Miújság _?:)

Adani 2009.12.07. 08:15:42

@budaf(u)ck:

Na igen, viszont a riogatás az azóta is megy, lassan már minden halálesetnél közlik ,h H1n1 miatt volt, mert kimutatták a szervezetben. Ennyi erővel a pécsi ámokfutó áldozatára is rámondhatták volna, h h1n1-et találtak a szervezetében tehát ő az n+1-edik áldozat. Az mellékes, h lelőtték ,de h1n1 ott volt a szervezetében tehát...