Molnár Gyula kikiáltaná Újbuda függetlenségét

| 2009.06.03. 20:30

Valami van a XI. kerületben. Csak még azt nem tudom, hogy a parasztvakítás megy-e, vagy Molnár elvtárs tényleg ennyire aggódik-e a kerületért. A kerületben lakó ismerőseim szerint az előbbi. A polgármester vagy az EP választásra kampányol, vagy a következő választására készül. Egyelőre nem tudni.

A XI. kerületben betiltották a köztéri piálást és az esti 10 utáni alkoholforgalmazást. Kivétel az éttermekben, és a Petőfi hídnál lévő szórakozóhelyeken, melyekkel már egybeforrt Molnár neve. A piások után a hajléktalanokat is kizavarná a kerület frekventáltabb részeiről, térfigyelő kamerákat telepítene több helyre, letakaríttatná a graffitik nagy részét, kerületi „száztizenkettőt” (segélyhívószámot) hozna létre, és kerületőröket állítana szolgálatba.

A hajléktalanok kipaterolásának örülök, bár nem az a megoldás szerintem, hogy áttesszük őket máshová, mert mindenhol zavaróak. Segíteni kellene nekik a visszailleszkedésben, de ehhez Molnár kevés. (A hajléktalan problémáról egy későbbi posztban). A térfigyelő rendszer bővítése jó ötlet, ebbe nem kötnék bele. A kerületi segélyhívó hasznos lehet, ám ha nem hatósági személy ül a drót másik végén, akkor sok értelme nem lesz, úgy, ahogy a kerületőrök sem, hisz még annyi hatalmuk sem lesz, mint a polgárőröknek. És mire a kerületőr szól a polgárőrnek, hogy hívja már a rendőröket, mert baj van, addigra már nem lesz baj, mert elment vagy fél óra.

Érdemi intézkedés vagy parasztvakítás? Mindenki döntse el maga.

A bejegyzés trackback címe:

https://galm.blog.hu/api/trackback/id/tr851162070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A kacagó ember 2009.06.03. 21:02:58

A hajléktalanokat azon túl, hogy "kiteszik" a frekventltabb helyról valami programot dolgoztak ki nekik a máltaiakkal, legalábbis az MTI ezt írta. Nem értem egyébként miért parasztvakítás, ha valaki valami értelmeset akar csinálni. Nem védem a Gyulabát, de most tényleg normális dolgba akar belekezdeni. A választást meg úgyis bukta, ezt szvsz ő is jól tudja.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.06.03. 21:20:10

@A kacagó ember:

Ha ismered a Molnár úr eddigi munkáját, akkor tudod, miért gondolok (gondolunk) arra, hogy ezt csak parasztvakítás. ZP, Rio, Öböl. Csak ezt a 3-at mondom.

ElPresidente 2009.06.03. 21:58:34

Kiváncsi leszek mi fog ebből megvalósulni. Itt lakom, nyílván örülnék neki, ha összejönne a dolog... :o)

Valjean 2009.06.03. 22:16:34

Mitől szeretné függetlenné tenni Újbudát? Esetleg le akarna szakadni a Fővárosi Önkormányzattól és saját államot akarna létrehozni az államban?

Rocko- 2009.06.04. 05:25:26

hmm, a kommentem nem jött át v csak moderálva lett?

andrazs 2009.06.04. 16:14:53

Itt, 18.ker-ben vasárnap lesz népszavazás arról, hogy csináljanak-e "városőrséget"...

Adani 2009.06.04. 17:45:50

Az este 10 utáni alkoholforgalmazás betiltása meg hülyeség. Akor még miért ne mehetnék le a kocsmába meginni pár sört? Mi van ha 21:30-kor jön a baráti társaság és rájövök ,h nincs itthon elég sör? Ha csak 22:01-re érek le a boltba nem szolgálnak ki? Miért ne ihatnék meg 1-2 sört 22 után a barátaimmal otthon? A közterületen piálás betiltása még érthető, akár el is lehetne fogadni, én mondjuk nem értek vele egyet, büntessék azt, aki randalírozik meg hangoskodik, de kérdem én ha mondjuk többedmagammal ülök egy padon egy parkban és megiszunk pár sört közben beszélgetünk azzal kinek ártunk? Nem hangoskodunk nem vandálkodunk, nem randalírozunk csak beszélgetünk, és nem is hulla részegek vagyunk csak iszogatunk. Ezért nem értek egyet ezzel.

ElPresidente 2009.06.04. 22:30:08

Holnap reggel a Kosztolányi-n "buli" lesz : www.ehk.bme.hu/pages/posts/demonstracio78.php

Kiváncsi leszek hányan lesznek... :o) Sztem nagyon nagyon sokan... :o)

Rocko- 2009.06.05. 08:56:33

no, szóval így áll kb. a helyzet:
index.hu/video/2009/06/03/parkot_gondoz_a_parkzabalo_zold_pardon/
amikor rákérdeznek keményen a ZP/rio területfoglalására, akkor megy keményen a sunnyogás meg fejforgatás.

@BKV figyelő: hmm, pedig az Öböl az a kedvenc helyed, nem?

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.06.05. 22:19:44

@Rocko-:

Nincs is jobb dolgom, mint reggel fél 6-kor moderálni. Szívem, akkor fordultam a másik oldalamra:)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.06.05. 22:21:01

@Rocko-:

De, a kedvencem. Az egyetlen normális park a kerületben és a városban. De attól, hogy szeretem, a korrupció mellett szerintem nem kell elmenni szó nélkül:)

Rocko- 2009.06.06. 08:27:39

értem, helyes.
a másik kommentet meg nem f6-kor írtam, előtte, de akkor nem ment át. mindgey.
süti beállítások módosítása
süti beállítások módosítása