Az internet elfogyott

| 2009.03.05. 16:00

Tegnap délelőtt minden előjel nélkül megdöglött a Vodafonetól kapott Huawei E220-as modemem. Nem húzta sokáig, alig volt 4-5 hónapos. Csatlakoztattam a géphez, érzékelte mint eszközt, majd leválasztotta magát. Megint felismerte, mint új eszközt, és újból leválasztotta önmagát. Ezt csinálta az összes gépen amin próbáltam. XP, Vista, Windows7, Ubuntu, mindenhol kipróbáltam, meg sem mukkant.

Késő délután jelentkeztek az elvonási tünetek. Évek óta van szélessávú netem, fél éve mobil az egész. Megszoktam, hogy bárhol előveszem meg tudom nézni a friss híreket, menetrendeket, blogjaimat, stb. Szerencsére a BKV-figyelő mára szánt bejegyzéseit még este meg tudtam csinálni, mert net közelben voltam, így a blog nem állt le.

Tegnap este még arra volt időm, hogy megkeressem, hogy tudom ezt a szappantartót megjavíttatni. Garanciális szerviz csak Budaörsön van, oda mentem először, mint tudatos felhasználó. Nem telefonálgattam a Vodának, pedig már elöntött az ideg „Basszus, nincs netem” :) Vonattal mentem, mert az állomás mellett van a központ, BKV-busz meg csak szökő évente jár arra.

Az ügyfélszolgálaton korrektek voltak. Mondták, hogy 5-6 munkanap a bevizsgálás, csere készülék nincs. Néztem nagy szemekkel. „Basszus, fél napja nincs netem, és már most megőrültem. Szerinted mi lenne velem 6 nap múlva?” –gondoltam magamban :) Jó fej volt az ügyfélszolgálatos gyerek, mert mondta, hogy ha szeretnék cserekészüléket, menjek a Vodához a MOM Parkba, ott biztos lesz. (útvonalat is ajánlott: Tesco busz Sasadi út, onnan meg már tudom).

Vodánál is kedvesek voltak. Elvették a régi szappantartót, és adtak helyette egy cserekészüléket. Ők valószínűleg visszaviszik Budaörsre, ahol előzőleg voltam, de legalább cserekészülékük volt. Kap egy újabb jópontot a Voda a többi mellé.

Így hát megint van netem :)

A bejegyzés trackback címe:

http://galm.blog.hu/api/trackback/id/tr27983412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

cooldogg 2009.03.05. 22:57:45

A Vodafon a legjobb mind közül. Mát 5 éve vagyok vodás és még nem csalódtam benne, remélem nem s fogok. Bár most kicsit elba..ták mert van 3 tarifacsomag, és igazából az egyik se jön be nagyon de hát ez van semmi nem tökéletes :)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.05. 23:09:39

@cooldogg: Én is voltam már mind 3 szolgáltató ügyfele, de nekem is a Voda jön be legjobban. Sokat telefonálok, havi 3 ezerből mégis kijövök. Térerő problémám sem volt még, pedig valamivel rosszabb a hálózatuk, mint a T-Mobile-nak.

Sok e-mailt írtam nekik, mindenre válaszoltak. Telefonos ügyfélszolgálat mindig készséggel segített, együttérzőek voltak, stb.

Most is tök rendesek voltak:)

Az új tarifacsomagok neked tetszenek. Kedvenc szám opcióval ingyen hívhatok egy számot, havonta egy ezresért. Barátnőmet ingyen hívom, eddig csak vele beszéltem le a 3 ezret, most jut másra is :)

Havi 30 ingyen SMS meg nekem elég, nem nagyon külök többet.

Mozvez 2009.03.06. 10:07:04

Öööö olvastatok már ÁSZF-t?
A korlátlan internetesekkel csúnyán és sunyin elbántak.
Érdekes volt, hogy egy idő után belasult a net. Kiderült, ha meghaladod a korlátlan internettel az 5Gb-t forgalmat akkor lelassitják a neted a garantált sebességre aminek érték alul múlja a telefonos internet sebességének legalját.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.06. 10:14:32

@Mozvez: Nem lassít, csak lassíthat, attól függetlenül mennyire terhelt a hálózat. Nekem is korlátlan netem van, általában 9-20 giga között van a havi forgalmam.

Nehezen viseltem a kis lassítást, de megszoktam. Nekem sokkal fontosabb a mobilitás, mint a gyorsaság.

A többi szolgáltatónál is ugyan ez van egyébként. 1 nap váltott az összes szolgáltató üzletszabályzatot, tuti van valami a háttérben, ezért nem a szolgáltatót anyázom.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.06. 10:16:57

@BKV figyelő: Egyébként él eleinte reklamáltam is, hogy ez nagy átvágás. Azt mondták, próbáljam ki egy hónapig az új szabályok mellett a netet, és ha még sem tetszik felmondhatom a hűségnyilatkozat ellenére ingyen.

Tehát akkor is korrektek voltak. Bár lehet csak az én seggemet nyalják, mert sejtik ki vagyok :D

greggrant 2009.03.06. 16:55:20

menj elvonókúrára szerintem :) Én mondjuk minden második hétvégét internet nélkül töltök, hogy ne legyen olyan vészes a függőségem - de azért az :-D