Nem adják ki előbb a Windows 7-et

| 2009.02.05. 23:32

Tegnap az Indexen megjelent egy hír, miszerint egy külföldi blogger a Windows 7 azonnali kiadását követeli a Microsofottól. A blogger szerint az új Windows kész, felesleges tovább tesztelgetni és húzni a vásárlók idegeit. Annyira elkötelezett, hogy aláírásokat is gyűjt, támogatókat keres. Mivel engem is érdekel az új Windows, felkerestem a Microsoftot, megkérdeztem mikor lesz boltban a W7.

A Windows végleges kiadása előtt sok változat megjelenik (nem csak hivatalos forrásból), amit a felhasználók is letesztelhetnek. Ilyen kiadás például a béta és az RC (Release Candidate). Az RC nyár elejére várható. Ezt követően tekinthető az operációs rendszer véglegesnek ez után már csak teljesítményoptimalizálás folyik. Ha ez is rendben halad, ősz végére elkészül a kiadásra szánt verzió, az RTM (Release to Manufacturing) amit már az OEM*-ek (HP, Dell, Acer, stb.) fognak gépeikre telepíteni. Az év utolsó hónapjaiban pedig elérhető lesz a termék számítógéppel előtelepítve ill. dobozos verzióban is. Itt pár hónapnyi csúszás mindkét irányban elképzelhető, ami a tesztek eredményeitől, és a honosítás sebességétől is függhet.

Tehát ha mindent összevetünk, logikusan gondolkodunk, akkor láthatjuk, hogy a 2010-re ígért új Windowst a Microsoft biztos, hogy nem fogja kiadni csak azért, mert néhány fanatikus felhasználó ezt szeretné. Az új Windows már most is használható, hisz tavaly november óta csak a W7-et használom, minden probléma nélkül, de ez nem azt jelenti, hogy nem szorul még javításokra, fejlesztésekre.

A Windows7 a Vistához hasonlóan több verzióban jelenik majd meg. A legkisebb változat a Starter Edition (SE) lesz. Ezt követi majd a Home Basic (HB), Home Premium (HP) Professional, Enterpries és az Ultimate.

A Starter Editiont a Microsoft kis netbookokra szánja. A legkisebb verzió nem terheli majd le a rendszert, egyszerre három alkalmazás lesz vele futtatható és valószínű, hogy a szebb megjelenést biztosító Aero felületet is kiveszik belőle.

A Home Basic kiadást asztali számítógépekre, laptopokra és erősebb noteszgépekre szánják. Ebben természetesen már nem lesz korlátozás (korlátlan alkalmazás futtatható lesz), látványosabb lesz, és a rendszerigénye is valamivel nagyobb lesz.

A Home Premium az otthoni felhasználóknak szánt legjobb, leghasználhatóbb kiadás lesz. Ebbe a verzióba teszik majd a fontosabb újításokat, érintőképernyő, kézírás, médialejátszás újításai, stb.

A Windows 7 Professional, Enterprise és Ultimate verziókat a cégeknek szánják majd. Ebben kapnak majd helyet a hálózati szolgáltatások (hálózatépítés, biztonság stb.).

Ha én lennék a Microsoft, más verziókban adnám ki a Windowst. Két főbb csoportot csinálnék, egy Home, és egy Businesst, melyeket mint a nevük is mutatja, otthoni és céges felhasználóknak szánnék. A telepítésnél külön választhatnának a felhasználók, hogy a verziókon belül, melyik csomagot telepítik, tehát mindenki a saját rendszerének megfelelő, lebutított, és nagyobb rendszerigényű kiadások közül választhatna. Home és a Business kiadásokon belül lenne Basic és Premium, mely a telepítésnél választható lenne, így a vásárlásnál csak két kiadás közül kellene választani, otthon a telepítésnél ráérnénk eldönteni, melyik a számunkra megfelelő, kisebb illetve nagyobb rendszerigényű csomag.

A bejegyzés trackback címe:

https://galm.blog.hu/api/trackback/id/tr91925486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blarke 2009.02.06. 07:45:15

az utolsó bekezdéssel kábé összefoglaltad a Vistát :) ott volt ez, hogy a telepítőanyagból a keytől függően valamelyik verzió felkerült, és volt külön céges ágazat (ez volt ugye a Business és az Enterprise) és az otthoni ág (Basic, Premium), és ugye "végegyesítésben" meg az Ultimate. az, hogy maga a júzer dönthesse el, hogy neki most melyik telepítés kell az adott ágazatból, egyelőre szerintem nem megvalósítható (amikor el lehet adni egy 3 GHz-s celeron procit annyiért, mint egy 2.4-es c2d-t, merthát a három gigahertz az több, mint a kettőegésznégy, akkor az szerintem képet ad a felhasználói réteg egy részének, a laikus felhasználóknak a "képzettségéről"). egy kocafelhasználó szerintem ha akarjon, se tudjon minden szekjuriti fícsőrrel felszerelt wint telepíteni, mert azzal csak neki lesz rosszabb, amikor nem tudja beállítani. plusz ez az alacsonyabb árszegmensben a felhasználó számára előnyös is, hiszen nem kell olyan szolgáltatásért fizetnie, amit utána nem használ.
mondjuk én könnyen beszélek, msdnaa-tól jár 3 xp és 2 vista cd key, és szerintem a win7 keyekkel se fognak sokat tökölni, elég hamar kapni fogunk azt is.
süti beállítások módosítása
süti beállítások módosítása