Acer Aspire One – Windows 7 Béta

| 2009.01.28. 08:55

Pár napja megkaptam életem első noteszgépét, amibe az első percben beleszerelmesedtem. Pici, könnyű, és mégis olyan okos, mint a nagy laptopom, sőt, néhány funkcióját tekintve még jobb is.

Az Acer One-ra egy XP volt telepítve, amit az első induláskor le is cseréltem egy 7-es Windowsra. Már megszoktam az új Windowst, semmi kedvem nem volt az XP-t használni. Vista sajnos nem futott volna el a kis gépen, és a rá kiadott Linuxszal sem szerettem volna megismerkedni a kompatibilitási problémák miatt. Én elhiszem, hogy gyors vele, meg jó, de inkább maradok a Windowsnál.

Először az első, béta előtti kiadást tettem fel, amivel voltak problémák. Az USB modem sokszor leválasztódott magától (erről a hibáról már írtam), modem eltávolításakor lefagyott a tálca, és az alvó állapotba küldés is bajos volt. Szerencsére pont megszereztem az első bétát hivatalos forrásból, amit USB-s adathordozóra tettem, majd fel is telepítettem a gépre.

A noteszgép egy kis 1,6-os Intel Atommal dolgozik, 1 giga rammal, 160 giga HDD-vel és valami kis gagyi Intel videokártyával, ami a célra tökéletesen megfelel. Internet, MSN, E-mail, hibátlanul fut, de még a GTA sorozat Vice City kiadása is tökéletesen teljesít, ha játékról van szó.

Tehát maga a gép nem erős, az otthoni laptophoz képest egy kicsit gyenge is. Éppen ezért tettem fel rá a 7-es Windowst, hisz ahogy tudom ezekre a kis gépekre is rá szeretnék majd tenni az oprendszert. A most kiadott béták elvileg „Ultimate” kiadások, tehát ebbe minden, ami kell a „csupaszított” (Pl.: Home Premium) kiadásokhoz képest valamivel nagyobb a rendszerigényük is. Ahhoz képest, hogy nem butított a rendszer, hibátlanul fut  gépen. Nem lassú, kb. 30-40 másodperc alatt üzemkész a gép, és 6-10 másodperc alatt alvó állapotba küldhető, kikapcsolható. Az akku a 2-2,5 óra között birja nagy használat mellett, ami teljesen normál érték szerintem.


Meglepett, hogy a neten keresztül minden driver letöltött a Windows, mert az előző, béta előtti kiadás a hálózati kártyához nem talált drivert. Mivel ugye a géphez XP-t ajánlanak, csak XP-hez való drivert találtam, amivel nem igazán mertem kísérletezni. Nem nagyon használom a hálókártyát, mert a Vodafone netet használom, de azért kicsit bosszantó volt, hogy nincs meg minden driver. (A másik gépre is leszedett minden drivert, még olyat is, amit a Vista se töltött le. Hálókártya, 5-1 kártyaolvasó, Wifi, stb...) Tehát ez előrelépés...

Az Acer noteszgépe egyébként kategóriájában erősen veri a mezőnyt. Messze az egyik legjobban használható, legmegbízhatóbb kisgép a piacon (szerintem!).

Ezen a héten nekilátok a különféle böngészők (Explorer, Firefox, Opera, Safari stb.) felhasználói szintű tesztjére és bemutatására. A böngészőket egy meghatározott ideig használom majd, és biztonság, gyorsaság, kényelem szempontjából osztályozom majd őket.

Ha a bejegyzéssel kapcsolatban bármilyen kérdésed, véleményed van (Windows, One egyránt:) ), akkor azt tedd fel bátran a hozzászólások között.

A bejegyzés trackback címe:

http://galm.blog.hu/api/trackback/id/tr87907385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Maxentius 2009.01.28. 11:04:21

Nekem itt a 7000es build-en sem látta először a hálókártyát, így netezni sem tudtam eleinte... ja és amúgy nekem is egész gördülékenyen fut a rendszer (konfig: Intel Celeron 1,7Ghz, 1 GB RAM, NVidia GeForce FX5200 vidikari, 80 GB HDD).

bldo 2009.01.28. 11:13:00

Jáááj.
Szabad kötözködni? :)
"Nem lassú, kb. 30-4 perc alatt üzemkész a kép,"
? Itt többrendbeli komoly elírások történtek.

"Az akku a 2-2,5 óra között birja nagy használat mellett, ami teljesen normál érték szerintem."
Végülis, ha azt nézzük, hogy egy Asus EEEPc 1000H elketyeg kb. 4-5 órát normál használat mellett, kevésbé gyilkos módban akár 7 órát is, akkor bizony ez a 2-2.5 óra igencsak soványka.

"Az Acer noteszgépe egyébként kategóriájában erősen veri a mezőnyt. Messze az egyik legjobban használható, legmegbízhatóbb kisgép a piacon."
Ez pedig nettó baromság, sorry az erős szavakért. Miért? Mi alapján? "Pár napja megkaptam életem első noteszgépét" ennek alapján biztosan le tudsz vonni ilyen komoly következtetéseket. Ez a kijelentés így a levegőben lóg, értelmezhetetlen. Az Acer soha nem a minőségi notijairól volt híres, nem hinném, hogy a netbookok mezőnyében másra lehetne tőlük számítani. Hogy példát is említsek: a tapipad jobb és bal oldalára rakott egérgombok például az ergonómia megcsúfolása.

Ha netbookról van szó, nézz meg egy MSI Wind-et, vagy a már említett 1000H-t, meg fogsz lepődni.

Sorry az erős véleményért.

esef 2009.01.28. 12:24:23

Nekem egy pár éves HP notin az egyik partíción XP van, a másikon Win7. Kövezzetek meg, de nekem gyorsabban feláll a Win7 mint az XP.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.01.28. 13:35:14

@blackdogone: Így jár, aki nem olvassa el amit fáradtan ír. Köszi, hogy szóltál, javítom.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.01.28. 13:41:15

@blackdogone:

30-40 másodperc alatt áll fel a gép, tehát üzemkész, ezt akartam írni:)

EEEPC is nagyon jó, nekem tetszik, azok véleménye alapján mondtam, hogy jobb az One, mint az EEE akik már mind kettőt használták. Ezekről hosszú tesztek vannak a neten, amit nem voltam rest végigolvasni. Nekem két hete van meg, igazad van, hogy így véleményt mondani még hülyeség, de napi 10 órában használom, ha nem több, és EEE-t is használtam már kb. ugyan eddig. Tesztek, írások, saját vélemény, ez alapján írtam amit, persze ezzel nem kell egyet érteni.

One-hoz is lehet kapni nagyobb akkumulátort, amivel akár 7 órát is kibír. Ezzel az akkuval is ki lehetne hozni többet, ha beállítanám a gépet és az energiagazdálkodást. A monitor fényerejének és a processzor teljesítményének állításával növelhető legjobban az üzemidő.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.01.28. 13:53:09

@blackdogone:

Előző gépem is Acer volt, amivel semmi bajom nem volt sose. Mindig megbízhatóan működött, sosem romlott el. Nem értem, mi ez a negatív vélemény az Acerről.

Néztem az MSI Windet is (olvastam is róla). Hasonló felszeretségű gép, mint az One (+1 giga ram), 115-120 ezer forint, az One 85-90 ezer, ami azért nem kis eltérés.

Amikor azt mondtam, hogy jó az One, akkor az ár/érték arányt is figyelembe vettem, illetve a "konkurencia" árait is meglestem.

accountman 2009.01.28. 15:32:06

Nkem windows 7-em van egy Dell Inspiron 6400(Konf.:2gb ram,120gb winyó,intel core 2 duo alap,)A windows 7 alpból nálam 16gb vitt el.Elsöre mindnet magtalált,kivétel a touchpadnak a szoftverét nem.

cooldogg 2009.01.28. 15:57:20

Nekem Acer Aspire 7520-as laptopom van és a win 7 béta x64-et raktam fel persze az XP mellé 2.-nak :D Az én hülyeségem miatt azt hittem a win hibás és felpakoltam rá egy vistát, és már nincs kedvem visszarakni a 7-est. De volt már fent a 7-es x86 is az is tökéletesen futott csak nem tetszett neki egy program és hát igen, annyi lett neki:D (mind2 verzió hivatalosan a microsoft honlapról van)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.01.28. 16:12:17

@accountman: És, nálad hogyan muzsikál az új windows? Tetszik/Nem tetszik?

@cooldogg: Milyen program lehet az, mi 32 biten nem, csak 64 biten indul?:) Nálad milyen a 7? Jól fut? Tetszik?

Autotróf prokarióta 2009.01.28. 17:26:45

Látom gyűjtöd a véleményeket :D

Akkor az enyém: én a vista után negatívan elfogult voltam a windows-zal szemben, de ez átment a vizsgán. Nem kell egy perc, és teljesen üzemgépes a gép. Vistánál az msn a bejelentkezés után kb fél perccel indult el, itt rögtön. Belassulást még nem észleltem. Ami nem tetszik az az IE8.
Illesztőprogram nem is kellett hozzá, mindent azonnal felismert. Fagyás még nem volt, olyan ősi programok is elindulnak, amiket windows 98-ra terveztek, és a vista meg sem próbálta elindítani, kis bütykölés után meg elindult, de lekapcsolta a videokártya illesztőjét és kékhalállal becsődölt. A 7-es ilyet nem csinált.
Amit nem értékelek: a 6801-es verzióban a tálcaikonok (wifi, aksi) szép színesek voltak, de a 7000-resben fekete és fehér színt használ csak...

Autotróf prokarióta 2009.01.28. 17:27:17

Ja ami fontos lehet: Fujitsu Siemens ESPRIMO Mobile M9400

ElPresidente 2009.01.28. 17:35:23

BKVF -> nem fárasztó egész nap a pici monitort nézni?

én 14,1-et bámulok napi 10-12 órán keresztül(najó nem csak bámulom, mert dolgozom is közben :o) és azért estére elfárad a szemem...

ja és ha már így mindenki leírogatta, akkor én is:
vista sp1 főoprendszerként.
w7 meg próbaként.

hp6510b -> T7700 CPU, 2GB RAM, 160GB HDD, x3100 VGA, 14,1' wxga+(1440*900)

hivatalos béta megjelenés óta fent van a w7, mindent frankón felismert(kivéve ujjlenyomatolvasó), véleményem szerint gyorsabban tölt be/áll le, mint a vista, és a noti is tovább bírja, ha w7 megy rajta.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.01.28. 18:06:24

@ElPresidente:

Engem egyáltalán nem zavar, nekem még tetszik is. Ugyan az van rajta, mint a 14"-es monitoron :)

Amikor csak az One-t használom napokig (ezen van már az összes blog működéséhez szükséges anyag) és visszaülök a másikhoz, az olyan nagynak tűnik, hogy az szokatlan már.

Nekem fontos volt, hogy kicsi legyen és könnyű, hogy könnyebben magammal vihessem, mert a laptop hátizsákba ez könnyebben belefér :)

Egyszóval imádom, ezért is volt egy kicsit elfogult az írásom a gépről :$

wulfy 2009.01.28. 22:12:23

@BKV figyelő: Az Acerről a negatív vélemény azért van, mert átlagban nagy a meghibásodási aránya. A UPS-nél napi szinten 15-20 Acer notebook megy vissza garanciális javításra, van amelyik már nem is először.

Amúgy ha már kisméretű notebook, akkor én még mindig a MacBook-ot preferálom :)

Adani 2009.01.29. 08:01:33

A Böngésző tesztbe bevehetnéd a Google Chrome-ot is hiszen már van 1.0-ás verziója én már tesztelgetem, és nem tűnik rossznak, eleve újabb koncepcióra épül mint a többiek.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2009.01.29. 09:54:17

Az MSI Wind azért ennél nagyobbacska darab, és aki ad érte 120at annak úgy kell. Kis utánajárással maradjunk egy százasban. :) Az egyetlen baja, hogy Magyarországon még 6 cellás akksival nem láttam, azzal biztos drágább lesz. Akkor meg az 1000H már olcsóbb. Egyébiránt a jelenleg kapható netbookok mind ugyanazok, csak máshogy néznek ki, meg esetleg a kijelző illetve a design más. Belül ugyanaz a vas van mindben...

SztupY · http://sztupy.hu 2009.01.29. 10:01:22

"Vista sajnos nem futott volna el a kis gépen"

Miért hiszi mindenki azt, hogy a Vista nem fut el ilyen kaliberű gépeken. Kell bele 1-1,5Gb RAM, ki kell kapcsolni az aerot, és vígan gyorsabb az XP-nél, nem is beszélve a használhatóbbságáról

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.01.29. 10:42:22

@wulfy: Én csak saját tapasztalatot tudom mondani. Nekem tényleg nem volt eddig bajom vele, nagyon szeretem az Acert :)

@Adani: Bele fogom venni, csak a felsorolásba nem akartam minden böngészőt beletenni, ez az stb. része volt :)

IE8-nak is kijött a majdnem végleges kiadása, csak a W7-re nem akar települni :\

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.01.29. 10:47:50

@SztupY: Vista szerintem csak és kizárólag Aero témával jó. Szép, imádom.

Amit mondasz részben igaz, de 1,6-os procival, 1 giga rammal elég döcögősen menne a Vista, még a "biznisz" kiadás is, pedig tapasztalatom szerint az a legjobb a Visták közül. Az a leggyorsabb, és sok felesleges cucc ki van belőle véve, ami pl. a Home Premiumban benne van.

Én a Vistát is szeretem, megjelenése óta használtam a másik gépen, mert meg tudtam szerezni eredetiben. Amióta kijött a Windows7 és az előzetes verzió, azóta azt használom, a Vistát nagyon ritkán.

wulfy 2009.01.29. 12:17:46

@BKV figyelő: Én meg napi szinten látom őket. :)
Az egyik futár mesélte, h. délelőtt kiszállították a garis javításból visszaérkezett Acer notit, délután meg mentek érte vissza, mert megint bedöglött...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.01.29. 12:59:09

@wulfy:

Azért ez lehet a szerviz hibája is, főleg ha a hiba ugyan az volt, vagy hasonló. Mi a TV-vel játszottuk ugyan azt. Elvittük, megcsinálta, majd megint ugyan azzal a hibával vissza vittük. Másik szerelő egyből megcsinálta... Persze nem akarom védeni a céget, nincs hozzájuk semmi közöm, biztos van olyan termékük is ami szar, nekem eddig bevált :)

wulfy 2009.01.29. 16:06:44

@BKV figyelő: Az Acer brnoi központjában javítják ezeket.
62700 Brno, Turanka 100

bldo 2009.01.29. 20:20:38

No, tegnap én is felgyötörtem egy EEEPc 1000H-ra a W7 beta.build7000-et, és eddig meg vagyok vele elégedve. Nekem a másik notimon XP fut, az EEEPC-n is az volt, amellé került második partícióra. Párom notebookján Vista van, én azt is szerettem/szeretem, nem igazán volt vele negatív tapasztalatom.
A W7 igen jónak tűnik elsőre, a telepítés majdnem teljesen problémamentesen zajlott, annyi kellemetlenséget tapasztaltam csupán, hogy jó néhány hardvert alapból nem akart felismerni a gépben - a legfájóbb a WLAN és LAN volt ezek közül, valamint valamiért a T-Mobile-os web'n'walk stick sem akart települni, pedig ő saját magán hordozza a drivert egy pici adatpartíción. Mindenesetre miután felrámoltam a Vistás meghajtókat a LAN-hoz és a WLAN-hoz, onnantól hajlandó volt a 3G-s modemet is felrakni.

Eddig jók a tapasztalataim, igen gyors a rendszer és eddig jól használható, de mivel a Vistát sem használtam naponta, így még ezt is szokni kell egy picit.

Mindenesetre egyelőre úgy néz ki, hogy az XP csak biztonsági hálóként szolgál, és elsődlegesen a W7-et fogom használni.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.01.29. 20:32:44

@wulfy:

Tudom, hogy a garanciális javítás nem nálunk történik, bár Pesten is van márkaszerviz, valahol a Moszkva környékén. Egyszer kérdések volt a géppel kapcsolatban, és oda irányított az ügyfélszolgálat.

Bevizsgálás is van náluk, mert egyszer "megrázott" a laptop, és akkor is oda küldtek, hogy majd ők megnézik, ne furikáztassuk a gépet, mert csak idő. Persze nem vittem be, mert nem a gép rázott, én voltam egy kicsit "feltöltődve" :)

BenTLor · http://blog.bentlor.hu 2009.01.31. 17:06:33

Hehe.. Nekem egy Dell D600-as kukksol az asztalomon, 1600-as intel, 512 RAM, a többi nem érdekes. Akksija persze mivel 5 éves körüli, így nem barja, minden más megy rendesen, viszont Win7-et nem mertem rátenni.
Kipróbáltam viszont a PC-n, ahol virtuális gépben kapott 1700MHz processzort meg 1Gbi ramot, és nagyon, nagyon lassan ment. Úgyhogy egyelőre nem nyerte el a tetszésemet.
Jah, annyi még, hogy a notebookon XP van, kellően szétverve ahhoz hogy egy percen belül bootoljon, és ezt egy 5400-as IDE HDD-től már jó eredménynek tartom. Majd egyszer pénzem is lesz rendes gépre

bldo 2009.02.02. 10:19:26

@BenTLor: 1.7GHz Mobile Intel Pentium (Dothan) + 1G ram + 7200rpm-es 2.5 HDD = remek windows7 teljesítmény, legalábbis az én tapasztalataim szerint. Az 512Mb ram lehet, hogy kevés lenne neki, manapság már egy netbookban is legalább 1G van, azzal kényelmesen elvan a W7.

Megnéztem most, jelenleg 512Mb-ot eszik a rendszer, Aero felülettel.

silversurfer 2009.05.10. 09:53:26

Most cseréltem le egy Acer Aspire5315-öt One A150BGK-3G-re.
Kipróbáltam promóter koromban az összes netbookot, és főleg a kijelző miatt, de emellett döntöttem. Még mielőtt megköveznétek érte, nem ez volt a döntő szempont.
Most készülök lecserélni win7 RC1-re az oprendszert, de eddig nem találtam drivert a 3g chiphez.
Próbálta már valaki ezt a modellt win7-el?

megyo 2009.05.19. 10:32:12

fú de örülök, h megtaláltam ezt a blogot...
barátnőmnek is ilyen netbookja van, az övé ssd meghajtóval, 8 giga. arra szeretném feltenni a win 7-et.
vennék bele még egy giga ramot, és egy 16 gigás sd karit, arra tenném az oprendszert.
első kérdés.
szerinted, mint notebook-megszakértő bkv-figyelő, működnének-e így a dolgok?
hogyan csinálok bootolhato usb-t? ez a második kérdés, ami csak zárójeles, mert van külső dvd-meghajtóm. de ha majd nem lesz, akkor mit kell csinálni.
válaszodat előre is köszi, win 7 rc1 naon cool!

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.05.19. 10:48:05

@megyo:

Szia!

Az enyémben 160-as HDD-van, én arra tettem fel. Hogy rá fér-e a 8 gigás SSD-re? Nem tudom, szerintem igen, csak ha felteszed mindenképp bővítsd a háttértárolót. Ramot elég nehéz bele tenni, bár a neten vannak videók, hogy kell szétkapni. Ha még garanciális akkor szerint szervizzel tetesd bele.

Én kicsomagoltam az ISO-t WinRAR-al, és a tartalmát felmásoltam egy USB Stickre, bedugtam, gép indításnál F12 (Boot menü) kiválasztod honnan bootoljon, és már megy is a telepítés. Nem kell bootolhatóvá tenni, mint a Linuxnál, elvileg alapból indul.