Windows 7 build 7000

| 2009.01.02. 13:14

November eleje óta használom a Windows legújabb verziójának egy tesztelésre kiadott, béta előtti verzióját, ami tesztverzióhoz képest, szinte hibátlanul működik. (Az eddig felfedezett hibákról részletesen lent olvashatsz.) A napokban megjelent a neten az egyik legújabb kiadás, amit meg is szereztem. Bíztam benne, hogy a 2 hónappal ezelőtti testvéréhez képest jelentős változások lesznek benne. Lettek:

Az előző kiadás inkább egy butított Vista volt, mint egy új op. rendszer. Ugyan az a tálca, ugyan azok a szolgáltatások, néhány apró fejlesztést leszámítva ugyan olyan volt az egész, mint a törölt Vista. Az egyik legnagyobb fejlesztésnek számító „Superbar”-t (új tálca) is csak hosszas barkácsolás után lehetett előszedni.

Az újabb kiadásban a tálca már a telepítés után használható volt, ami az előző kiadáshoz képest sokat fejlődött. A kezelése egyszerűbb, könnyen rögzíthetők új elemek (gyorsindító), gyorsabban válthatók az ablakok, könnyebb bezárni őket.

Kotorásztam a vezérlőpultban is kicsit, ahol sok újdonságot még nem vettem észre (nem néztem végig mindent.) A hálózati kapcsolatok kezelő egy kicsit változott. Egyszerűbb hálózatokat létrehozni, telepítésnél a gép a hálózaton lévő összes gépet felismerte (XP-nél az órás művelet volt). Tehát jó irányba fejlődik ez a menüpont is :)

Itt történt egyébként az első nagyobb javítás, az első verzióhoz képest. Vodafone korlátlan internetem van, amit Huawei E220 modemmel fogyasztok. Az W7 előző kiadása mindig megától leválasztotta a modemet, amit csak újraindítás után akart felismerni (Vistánál nem volt vele probléma), volt, hogy napokig nem jelentkezett ez a hiba, de olyan is volt, hogy naponta többször megszakadt a net. Úgy néz ki ezt a hibát már kijavították, rendesen működik a modem.

Ha már a hibáknál tartunk: Akármilyen CD/DVD író programot telepítek fel, nem tudok lemezeket írni. A program azt mondja, hogy nem ismeri a meghajtómat, ami valamilyen kompatibilitási hibára utal. Nem hinném, hogy a Windows hibája, egyszerűen csak nincs még lemezkésztő program a Windows 7-re. Évente 2-3 DVD-t írok, így a probléma nem is annyira érint, manapság jobb minden adatot Flash meghajtón tárolni.

Aki nem váltott Vistára, annak XP után nagyon sok újat ad majd az új Windows, de ez Vista felhasználókra is igaz. Rengeteg a felhasználóbarát újítás, a kezelőfelület is egyre szebb.

Összehasonlításban egyébként toronymagasan vezet a Windows 7. Gyorsabb, mint egy Vista, és az XP gyorsaságát is meghaladja. Gyorsan indul, hamar leáll, és az alvó állapot is hamar felveszi. Amíg az XP alatt 1 órát bírt a laptopom akkumulátora, addig Vista alatt, ez az idő 1:30-ra nőtt. Windows 7-tel azonban már 1:50 percet bír a laptopom, ami majdnem a duplája annak, amit XP-vel elértem. Szolgáltatásokat még nem kapcsoltam ki, a tűzfalat is hagytam, így ezek kigyomlálásával még gyorsítható a rendszer, növelhető a teljesítmény és az üzemidő.

Többet egyelőre nem szeretnék írni a rendszerről, és is ismerkedek vele. Biztos lesznek még újdonságok, amiket eddig nem fedeztem fel, ezekről majd írok 1-1 rövid postot. Addig, ha bármilyen kérdésed van, azt várom! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://galm.blog.hu/api/trackback/id/tr2852642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

[m] 2009.01.02. 14:05:44

Az eddigiek alapján jól hangzik, már égetem is a DVD-t hozzá. Az új tálcára kíváncsi vagyok ,az eddig látott screenshotok alapján csak azt vettem észre, hogy jól néz ki, nagyon nem néztem utána mennyiben nyújt többet az eddigieknél.

Amit az elemzéssel kapcsolatban megemlítenék: (fogadd építő kritkiaként)
A CD-DVD írási lehetőségnél érdekes lett volna megnézni azt, hogy maga az oprendszer milyen írási lehetőségeket nyjt. Ha jól emlékszem akkor xp óta van beépített írószolgáltatása a rendszernek.

Tűzfallal kapcsolatban hasonló: A beépített verzió kikapcsolása nem feltétlenül előny. Ha legalább annyira jó mint a vistáé, akkor szerintem bőven elég az átlagfelhasználónak, viszont teljesítmény szempontjából nem nyersz (szerintem) semmit vele, hiszen a helyére telepített alternatíva ugyanúgy - ha nem jóbban - fogja enni az erőforrást.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.01.02. 14:15:09

@manfreed:

Van beépített CD/DVD író, ami első ránézésre egész jónak ígérkezik. Mindig ingyenes DVD írókat használok (arra az évi néhány lemezre elég), a Nero-t egy ideje hagyagolom. 400 mega, és nem tud semmivel sem többet. Kipróbálom az alap író progit, s majd írok róla.

A tűzfal kikapcsolása tényleg nem jelent nagy javulást, legtöbbször inkább semmilyet. Annak javasolt, aki másikat tesz fel, és azt megfelelően tudja kezelni. Bár az utólag feltett tűzfal már jelentős lassulást okozhat.

Átlag felhasználónak tényleg elég a beépített tűzfal, ezért is hagytam meg.

kenshikun 2009.01.02. 15:16:12

Nekem eddig határozottan bejött, már kb 4-5 hete van fennt (ez egy ilyen még 6XXX built, de a legújabb) Nagyon finom, gyors, az egyetlen gondom, hogy a wifi driver ami gyárilag benne van elég rossz, és néha hajlamos az ismert kék ablakokcska behozatalára. Az új startmenü és tálca szerintem etalon, a sebességre semmi kifogás nem lehet, az akkum nagyon jól bírja és eddig minden elfutott rajta, ami XP-n is (és vistan nem!). Határozottan jó OP-nak néz ki így távlatból.

ElPresidente 2009.01.02. 18:38:31

én azt kérdezném, hogy mekkora helyet foglal el az új oprendszer? és mennyi idő alatt húztad fel a gépedre? és milyen konfigod van? és ez is 30(120)nap után lelockolja magát?

No, így nagy hírtelen ennyi kérdés! :o)

Köszi a válaszokat előre is!

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.01.02. 19:35:45

@ElPresidente: Nem foglal sokat, kb 4-5 gigát. (Azért nem tudom postosan, mert mást is tettem már a partícióra). Azt hiszem nem olyan sok...

Kb. 20 perc alatt ment fel, és volt még 5-10 perc utána, amikor beállítgatta a gépet magának, illetve megcsinálta az asztalt, ha jól emlékszem, az első indulásnál.

A kiszivárgott verziók időkorlátosak, 30 napig használhatóak.

Gép: Acer Apire 3050 laptop. AMD Mobile Sempron 3600+ (2 Ghz), 2 Giga ram, Ati XPress 1100 Vkártya, 80 giga HDD. (1 giga rammal is tökéletesen futott, 512-n még nem teszteltem, de tervben van).

Nálam mindent felismert, tehát nem kellett semmihez drivert telepíteni, viszont máshol lehet, hogy kér majd telepítést, ha van net, akkor magától leszed drivereket elég gyorsan. Ha nincs, akkor neked kell beszerezni őket.

Régebbi hardverekkel lehetnek driver problémák.

kenshikun 2009.01.02. 19:56:14

kb 15-20 perc alatt felment, ami nekem feltűnt, hogy alapból alig telepít drivert (csak nethez szükségest) majd az első updatekor letölt mindenhez mindent netről és frissít). Első indításkor még kb 5-10 percet eleszik a beállításokra.
5-6 gigát eszik a virtuális memóriával (én mindig 1024-2048-ra állítom) együtt. A konfig pedig:
FSC AmiloA1650 notebook, ami:
-MobileAthlon 3200+ (2Ghz)
-1Gb 333Mhz DDR-I
-ATi X200 videokártya és chipset (osztott 128 mega memória, harware DX9)
-a vinyó egy 250-es PATA notebook HDD, azthiszem (nem gyári, az 80-as Seagate volt, de azzal is jól ment) Western Digital, de lehet, hogy Seagate.

Driverekre nekem az tűnt fel, hogy mindent megtalált, amit még a Vista neten sem. Egy kisebb gépen is volt tesztelve, de a HDD hirtelen halála miatt ott nem sokmindent tudtam egyenlőre teszteni, de oda is felment 20 perc alatt. Ez egy 2800+-os Semptron volt 512 megával és SiS Xabre 400-al. A drivereket megtalálta, másnap viszont a táp elfüstölt és vitte a hdd-t is amit még nem volt lelki erőm szerezni...

kenshikun 2009.01.02. 19:58:47

Ó igen, az időkorlát: 30nap, természetesen van crack (nálam fenntvan) nem túl kifinomult módszerrel letörli az aktivációs fileokat, ezért azt hiszi, hogy még nem regisztráltad és minden nap 1X megmondja neked, hogy ez a progi valószínűleg lopott, de ezzel praktikusan addig használod ameddig akarod...

Autotróf prokarióta 2009.01.02. 21:53:46

@kenshikun: Mitől füstölt el a tápod? Van köze a 7-eshez? Csak mert nem akarom az új gépemet kidobott pénzként nyilvántartani :D

vwpolo · http://edrink.blog.hu 2009.01.02. 23:02:29

szia! nekem egy olyan kérdésem volna, hogy mennyi hely kell neki a winyón? illetve ha a laptopon jelenleg a vista és az xp is fent van, bootmenüvel, akkor ezt hogy tudnám 3. nak felvarázsolni? ugyanúgy mint a vistát? Köszi előre is!

vwpolo · http://edrink.blog.hu 2009.01.02. 23:03:22

a helyre már meg is találtam a választ a kommentekben:)

kenshikun 2009.01.02. 23:12:03

A táp igazából már régóta gyanús volt nekem, most kiderült nem alaptalanul, uh nem kell félni nem a 7-es volt az ok.
Őszintén még 2. oprendszernek sem próbáltam, de szerintem 3. os-nek sem lenne gondja (de mindek?). Én azért telepítettem, mert a sejhajom is tele volt a vistával XP-re meg egy pár driver hibádzik a notiból, plusz volt egy programom ami csak vistától felfele volt hajlandó menni, de az meg kellett tanulmányokhoz.

kenshikun 2009.01.02. 23:20:35

De mielőtt bárki is hiú ábrandokba bocsátkozna:

A Windows 7 jó, mert:

Már most gyorsabb és kevesebb kell neki mindenből, mint a Vistának, sebességre hozza az XP-t sőt, mindezek mellé még piszok látványos is.

!!!DE!!!

Ne felejtsük el, hogy ez az OS bármennyire is sokat ömlengünk róla fórumokon, hogy isteni, még kísérleti stádiumban van, akármennyire is hasonlít a vistára azért belenyúltak rendesen a közepébe, tehát nem tudni hosszú távon ennek mik a hatásai. Aki mégis van annyira vállalkozó szellemű (és szerintem félig meddig idióta, mint például én), és fő oprendszernek telepíti sürgősen és azonnal mentsen el mindent független adathordozókra!

Nekem eddig bejött, de sajnos a betegségek még megvannak Konkrét példa:
driverekre jelenleg például amik nem a Winduws Updaten keresztül (tehát a Microsofttól) jönnek hajlamos teljesen bekattanni, és onnantól csak a reinstall marad megoldásnak. Nekem ez nem gond, de ez nem feltétlen van mindenki esetében így.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.01.02. 23:56:41

@vwpolo: Én egy Vista mellé tettem fel annó, akkor a Vistán volt a boot, gondolom neked most az XP-n van. Ha az XP-t letörlöd, akkor a Vista is meg fog halni, nem fogod tudni betölteni. Bár ez a telepítés előtt megoldható.

Én is egy Vista mellé tettem fel, de elfelejtettem, és a Vistát letöröltem (kellett a hely), és az előző W7-et meg is öltem vele. Nem szenvedtem újratettem (nem vesztetted adatot), de azért vigyázz vele.

ElPresidente 2009.01.03. 02:20:10

Köszi az infókat mindenkinek!

Sztem én is felpakolom próbaképpen!

BenTLor · http://blog.bentlor.hu 2009.01.03. 11:21:43

Már gondolkoztam rajta, asszem megvárom az első hivatalos buildet, és csinálok valami partíciót neki egy spare HDD-n, hadd szórakozzon:) És persze nem a saját notebookomon, hanem a hálószobai PC-n:D Ott nem számít már. Ha gyorsabb mint az XP, nekem megéri.

andrazs 2009.01.03. 13:53:27

Ezek szerint itt is elfutna... De én inkább maradok a pendriveról futtatható FreeDOS-nál :P

Hapszi 2009.01.03. 20:23:01

Én is kipróbáltam a win7-et (7000-es buildet) de nem vagyok elragadtatva. Lassabban bootol frissen telepítve, mint a már progikkal meg driverekkel telepakolt XP-m, lassabb a másolás is, szóval nekem biztos nem éri meg váltani. Semmi olyat nem tud, amit az XP ne tudna és szükségem lenne rá. Csak rendet kell rakni a gépen és máris nem lenne gond az XP-vel se. Akit érdekel, 4x megy végig a kis kék csík a bootolásnál, kb. fél évvel ezelőtt lett újratelepítve. Nincs is egy erős gépem, aki meg telepakolja szemetekkel a gépét és aztán panaszkodik, hogy miért ilyen meg olyan lassú, az vessen magára.

daneeka 2009.01.05. 11:39:41

Az egy tévhit, hogy a win7-et a Vistából fejlesztették. Teljesen új magot tettek bele, és ráhúzták a Vista GUI-t (en.wikipedia.org/wiki/Graphical_user_interface) . Érdekelne, hogy honnan szerezted be (hivatalos MS letöltés, vagy vmi t*rrent), illetve hogy milyen drivereket használtál (gyártó által adott, vagy beépített).

cooldogg 2009.01.05. 13:18:20

Nekem torrentről van, az első bekapcsolásnál minden drivert letőltött magának és tökéletesen működött. Csak a crack nem lett jó hozzá, úgyhogy már számol vissza:D Nem baj megoldom valahogy... De nagyon tetszik szépen megvan csinálva és gyors is bár még szinte semmi nincs rajta. Viszont állítólag ha bármilyen virtuális meghajtó progit raksz rá fel (daemon tools,alcohol120) összeomlik a rendszer... Inkább nem próbálom ki:D

ElPresidente 2009.01.06. 20:57:35

Felpakoltam a win7-et, hamar felment, mindent felismert, gyorsan bootol, és gyorsan áll le.

Nekem nagyon bejön! :o)

Resident 2009.01.13. 20:01:02

a win 7-nek csupán 1 baja van, 2x olyan lassu mint az xp:) kiprobáltam laptopon, közepesnek mondhato konfiggal, core2duo 1,66 2giga ram, intel 945 graf chipset
süti beállítások módosítása
süti beállítások módosítása